Kultúra

2017.01.29. 18:30

NapSzínTársulat - Nekünk a kultúrház a Riviéra

Csákánydoroszló - Ez volt az az este, amikor Farkas Béla alpolgármester - bár most elsősorban konferanszié és a NapSzínTársulat oszlopos tagja - megnyerte a fogadást. Azt ígérte, hogy a nyereményt a szünetben hajtja be: Réka lányától, puszi formájában. Szombaton ott voltunk a pótszékes, kétrészes, négy jelenetből összekombinált csákánydoroszlói bemutatón.

Ölbei Lívia

A NapSzínTársulat 2008 óta működik Csákánydoroszlóban Farkasné Varga Rita irányításával; ő a művelődési ház vezetője is. Ahogy a konferanszié szerepét vállaló Farkas Béla (a névegyezés nem a véletlen műve) fogalmaz: Varga Rita itt a dramaturg, a rendező, a mindenes; a társulat tótumfaktuma . És mert a megjegyzést rögtön tapssal jutalmazza a színültig megtelt nézőtér, elejét vesszük a méricskélésének is: a tetszésnyilvánítás ezúttal kizárólag a társulat vezetőjének szól, ahogy persze minden más alkalommal gondolnak rá a társai. De a színház már csak ilyen: a játszó személyek viszik a bőrüket a vásárra, ők fürdőznek a fényben és a sikerben is.

A végén az összes szereplő együtt jött ki meghajolni

Farkas Béla egyébként abban fogadott a lányával, hogy mennyien jönnek el az elő-adásra. És bár ő nyert, még így is tulajdonképpen alulmaradt. Arra talán ő sem gondolt, hogy nemcsak pótszékeket kell behozni a kultúrház színháztermébe (ameddig a hátsó fal engedi), hanem oldalt szükség lesz padokra is. (Az este rejtői hangulatát már kezdés előtt megalapozza a csíkos mellényes inas - bocsánat, udvarmester - felbukkanása: ki más segédkezhetne a pótszékek elrendezésében, ha nem ő.) Mindent összevetve száznál jóval többen gyűltünk össze a csákánydoroszlói színházterem kellemes, ünnepi melegében. Kinn fagy, köd, dermedt szombat esti csöndesség (az úton Csákánydoroszló felé bizonyos szakaszokon csak az őzekre kellett nagyon vigyázni: sok kecses, elsuhanó látomás), benn várakozó nyüzsgés. A bejáratnál az asztalon hasas dunsztosüveg játssza (nagy sikerrel) a becsületkassza szerepét.

Szepessy Dolores és Farkas Béla - a település alpolgármestere, aki a konferanszié szerepét is jól alakította ezen az estén

A klasszikus kukucskaszínpad régi, anyáink korabeli fotókat idéz: amikor még ők voltak fiatalok és falusi kultúrházak kukucskaszínpadán tanultak be színdarabokat élethű díszletek között, és amikor nem játszottak, várták a Déryné Színház fölbukkanását. Évtizedek jönnek-mennek, és tényleg nem szűnik a játék vonzása: ugyanazok a kulisszák, ugyanaz az öröm, ugyanaz a várakozás. Talán még a repertoár se sokat változott.

A gyerekcsoport székely mesével készült

A csákánydoroszlói NapSzínTársulat estjén összesen négy jelenetet (bohózatot, mesét, kabarétréfát) láthat a közönség két részben, egy szünettel. Ebből kettő vadonatúj bemutató, kettő pedig fölújítás, újrajátszás. Hasonló nagyszabású alkalom nem sok van egy évben (általában inkább nyár elején), viszont gyakran kap meghívást a társulat, igény van egy-egy vidám jelenetre például a báli szezonban is.

A Kvitt című Móricz-egyfelvonásos is férfi és nő konfliktusos kapcsolatára alapoz

Szombaton a Botrány a Strand Hotelben című Rejtő-bohózattal indul az este. Nizza, Riviéra, félreértés, helyzetkomikum helyzetkomikum hátán (a mókás Bienenstock kontra a titokzatos, délceg és szakállas Szmirnov Iván), és a nevetések meg a jóízű játék közepette megcsillan valami abból a fájdalomból is, ami a Rejtő-humor mélyén húzódik.

Rögtön kiderül, hogy a társulat tagjait egytől egyig szereti a színpad. Persze ők is szeretik a színpadot, különben miért jönnének munka után próbálni, miért öltenének jelmezt, miért mennének bele a játékba. Nem utolsó szempont, hogy a vonzalom kölcsönös: ők szeretik a színpadot, a színpad szereti őket. És szeretik egymást. Örömjáték, amely magával ragadja a nézőt is. (Az örömöt fokozza, ha ismerősnek tapsolhatunk.) A felnőttek a Rejtő-bohózat után Szilágyi György Hófehérke és a hét elgyötört törpe című kabaréjelenetét, valamint a Kvitt című Móricz-egyfelvonásost játsszák. A gyerekcsoport A titoktartó feleség című székely mesével készült. Azt bárki bátran elfecsegheti, hogy milyen ügyesek ők is.






Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!