Kultúra

2017.03.19. 17:00

Kincsem újra megnyeri

Kincsem hendikeppel indult és mindent megnyert, nagyjából úgy, mint a róla - vagy inkább a magyar csodakanca ürügyén - készült új nagyjátékfilm.

Ölbei Lívia

Akármerre nézünk, mindenütt és mindenestül jól működik a filmben szinte hibátlanul fölépített és kibontott Kincsem-metafora. Közben pedig igenis magáról Kincsemről is kiderül annyi, amennyi kell. (A több mint ötven győzelem futószalag- vagy körforgásszerű fölvillantásának megvan a maga jelentése. És ennyi elég is.)

Egy nappal a március 15-ére emlékező ünnepségek után (mindenütt sok lovas huszár), és egy nappal Kincsem születésnapja előtt mutatták be Herendi Gábor nagy várakozással kísért „hárommilliárdos" romantikus történelmi kalandfilmjét. Ez az az időszak, amikor valamelyik tévécsatornán - akár fogadást is köthetnénk rá - biztos, hogy belebotlunk egy-egy Jókai-regény régi kosztümös feldolgozásába. Na, Herendi Gábor új filmjét legalább annyira lehet szeretni, sőt. A Kincsemben ráadásul erénnyé, összekacsintássá válnak a „hibák". Most nem kell megmosolyogni a véletlenül föltűnő, „hitelrontó" kvarcórát (jó, az az Egri csillagokban volt), mert például a főhőst játszó Nagy Ervint egyszer csak Ervinnek szólítják. Hahó, ez egy film - és nem a történelem. A hitelessége máshol keresendő; miközben persze boldogan legeltetjük a szemünket a Monarchia korát megfestő szebbnél szebb képeken, és a fülünkben maradnak az olyan mondatok, hogy: „A vérontás békeidőben a félelem és a gyengeség jele." Mondja Ferenc József császár szerepében Fekete Ernő, aki vérfagyasztó, közönyös kedvességgel veszi rá a könnyen táncba vihető Gerlóczyt, a főhős kettős szerepű árnyékát - Keresztes Tamás -, hogy egyen a tenyeréből. Hátborzongatóan nevetséges kis jelenet.

Blaskovich Ernő, a tökéletes főhős szerepében Nagy Ervin Fotó: Szabó Adrienn/Fórum Hungary

Az alaphelyzet az, hogy: „Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Ezzel a sors tálcán kínálja neki az elégtételt, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja gyilkosának lányába. Vajon mi a fontosabb, a szerelem vagy a bosszú?" Az ajánló sok is, meg kevés is. Illik egy nagyszabású, romantikus kalandfilmhez, de természeténél fogva nem képes jelezni azokat az árnyalatokat, pontosan kirakott motívumsorokat, amelyek miatt a nagy toposzokkal nagyon jól bánó Kincsem igazán szeretnivaló, eleven - és a figyelmet folytonos meglepetésekkel fenntartani képes - filmmé válik. Mert miközben működnek a nagy sémák, egyetlen szereplő sem marad sematikus, mindenkinek megvannak a maga dimenziói. Három milliárd ide vagy oda, a Kincsem a finom színészi játék, a kamarajelenetek által jut igazán közel a nézőhöz. (És tulajdonképpen ezekből a jelenetekből van több.) Nagy Ervin és Petrik Andrea - telitalálat, külön-külön és együtt is. De ez nem volna elég (csak majdnem), ha nem volnának körülöttük a többiek. Otto von Oettingen szerepében Gáspár Tibor, aki sok más mellett megmutatja, hogy abból a piperkőc, hiú, ellenszenves kis frizuraigazító mozdulatból hogyan lehet utat nyitni a lelkiismereti tragédiához. Jó nézni a madám szerepében Lázár Katit, azt a mélységes, kemény és lágy asszonyi bölcsességet. A csupa higany angol zsoké szerepében Kovács Lehelt (gyönyörű, amikor az első Kincsem-győzelem után fordítva emeli föl a valahogy a kezébe juttatott trikolórt, aztán valahogy megérti, hogy a magyar zászló nem zöld-fehér-piros, hanem piros-fehér zöld). A karótnyelt hadnagy (bocsánat, százados) szerepében Makranczi Zalánt; a mindig kéznél lévő, voltaképpen szinte láthatatlan barát szerepében Gyabronka Józsefet. Még a pillanatokra föltűnő dacos, szótlan kis cselédlánynak - Pálmai Anna - is sorsa van: nyilván az életét adná Blaskovich-ért, vagy inkább pajzsként állna közé és egy másik nő közé (főleg, ha az a nő Klara von Oettingen).

Amikor pedig az embernek már éppen valami megmagyarázhatatlan és megragadhatatlan rossz érzése támad a megismételt címercsere láttán (igen, revans és elégtétel, de sose lesz ennek vége?), akkor megint történik valami, ami fölír mindent. Már csak egy apróság: Ha hűséges barátokból lett hűséges ellenségek lóversenye, akkor egy kis Ben Hur-hommage nem maradhat ki. Nem is marad, aztán majdnem titanicos lesz a vége. De mégsem. Olyan a Kincsem-film, mint egy üdítő tavaszi eső. Esernyőt húzni vétek, jó benne lubickolni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!