Kultúra

2017.03.24. 18:25

Rátóti romantika a kíváncsiság furdalásaival

Széll Kálmán egykori miniszterelnök 18 szobás rátóti romantikus kastélyát Hauszmann Alajos 1890-ben építette át. A rezidencát a nemzeti örökség részének tekintjük.

Felszt György

A XIX. században még földszintes, középkori alapokon álló udvarház kultúrtörténetének kezdetei a reformkorba nyúlnak vissza. Petrózai Trattner János pesti nyomdája csak úgy vállalta a 24 éves Vörösmarty Mihály művének, a Zalán futásának kiadását, ha a költő előfizetőket gyűjt. Vörösmarty, aki akkor a Perczel fiúk - köztük Mór, a későbbi 1848-as honvéd tábornok - nevelője volt, Pesten a Vadászkürt fogadóban olvasott fel részleteket a készülő eposzból. Hazafias hangvételű előadásával az éppen a szállóban időző Deák Ferencet nemcsak előfizetőjének, de életre szóló barátjának is megnyerte. A kötet azonban nem érkezett meg Kehidára. Deák ezért 1825. október 29-én az alábbi reklamáló levelet küldte Vörösmartynak: Mivel nem tűrhettem tovább a kíváncsiság furdalásait, vettem egy példányt Zsoldos szombathelyi könyvkötőtől. De a két nevezetes férfiú barátságának más vasi vonatkozású emléke is van. Deák 1868 és 1875 között a nyarat mindig Széll Kálmán rátóti kastélyában töltötte. A későbbi miniszterelnök odaadó híve volt az öregúrnak , a látogatás megtiszteltetése azonban mégsem elsősorban neki, hanem feleségének, Vörösmarty Ilonának, Deák gyámleányának szólt. Amikor 1855-ben Vörösmarty szinte koldusszegényen meghalt, feleségét és három leányát nagy anyagi gondok között hagyta. Deák, a hűséges barát a Vörösmarty árvák érdekében felhívással fordult a magyar társadalomhoz: néhány hónap alatt 103 ezer forintot sikerült összegyűjtenie - és továbbra is mindenben a család mellett állt. Széll Kálmán is az ő környezetében ismerkedett meg Ilonával, akit a kiegyezés évében vett feleségül. Így indultak a rátóti nyarak , amelynek máig látható emléke a Deák-liget .

A tizenhárom tölgyfát Deák Ferenc, a haza bölcse 1869-ben az 1848-as tábornokok kivégzésének 20 éves jubileumán ültette az aradi vértanúk emlékére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!