Kultúra

2017.07.07. 18:51

Magyar tánccal készültek Vépre

VÉP - Hat éve már, hogy testvérvárosi kapcsolat van a vasi város és a Szatmár megyei Tasnád között. Idén is érkeztek néptáncos gyerekek a mácsikfesztiválra.

Tóth Kata

Ha július, akkor vépi városnap és Világ Közepe Fesztivál. Ha pedig városnap, akkor népes küldöttség érkezik a tőlünk hatszáz kilométernyire lévő tasnádi testvértelepülésről. Hagyomány, hogy nyáron felélénkül a kapcsolat, idén sincs ez másként: nemrég közös tekebajnokságot rendeztek Vépen, a helyi csapaton kívül tasnádi és nagykállói versenyzők is megmérették magukat. Június végén pedig Kiskasza Balázs alpolgármesterrel, Gáll Jusztina és Jáger Enikő kísérő tanárokkal 14 tasnádi általános iskolás érkezett busszal a mácsik és a zene köré szervezett kétnapos rendezvényre.

 

A gyönyörű népviseletbe öltözött 14-15 éves fiatalok magyar táncot adtak elő a színpadon. Produkciójuk után a tasnádi alpolgármester a delegáció nevében köszönetet mondott a vendégszeretetért, egyúttal meghívta a vépiket az ottani városnapra és egy bográcsversenyre. A vépi városvezető, Kovács Péter pedig örömét fejezte ki, hogy egyre gyakrabban látogatják egymás rendezvényeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!