Kultúra

2017.09.06. 17:55

Csodaékszer: betonból készít kiegészítőket a sárvári családanya

SÁRVÁR Hihetetlenül sok kreatív ember él közöttünk. Az automatizáció, a tömeggyártás jelentősen megnövelte a kétkezi munkával készült, egyedi dísz- és használati tárgyak ázsióját. Olyan embereket mutatunk be, akik valamilyen sajátos kézműves technika művelésével különleges, szép tárgyakat varázsolnak a környezetünkbe.

Tersztyánszky Krisztina

Gyertyatartó, fülbevaló, adventi koszorú, pénzeszsák, masni - betonból?

Körülbelül olyan hitetlenkedve indultam el én is Némethné Szele Marietta kézműves műhelyébe, mint ahogy ezt mindenki más tenné. Egy rövid látogatás azonban már elég volt, hogy azt mondjam: na, ezt én is ki fogom próbálni!

Betonból ugyanis az öntőformák, a színek és a kiegészítő anyagok variálásával szinte végtelen fajta csecsebecsét, bizsut és apró lakásdíszítő tárgyat lehet készíteni!

Fotók: Nagy Jácint

No, azért természetesen nem arra a betonra kell gondolni, amit a kőművesek a házunk alapjába építenek.

A kreatív, illetve a még ennél is apróbb szemű, úgynevezett ékszerbeton sokkal finomabbra őrölt, minden káros anyagtól mentes és gyorsabban is köt, mint az építkezésnél használt "nagytestvére". Marietta is teljesen véletlenül bukkant rá erre, a nálunk még nem annyira ismert alap-anyagra. Szívesen készített dekorációkat az erdőben szedett levelekből, termésekből, de már régóta keresett valami olyat, ami nem hervad el, ami maradandóan megőrzi két keze munkáját. Amint egyszer egy tévéműsorban megpillantotta az ékszerbeton ötletét, rögtön elkezdett kutatni utána. Ez az anyag tökéletesen megfelelt az elvárásainak, miszerint egyedi, nem köszön vissza minden utcasarkon, és egy kicsit a saját egyéniségét is beleteheti. Na jó, talán még egy kicsit polgárpukkasztó is. Marietta azonban szereti a natúr színeket, a szürke-fekete és ezüst kombinációját, és még a férje is - aki építési vállalkozó - belement a játékba, hogy segít egy-egy nehezebb munkafolyamat kikísérletezésében.

Mindegyik nyakék, fülbevaló egyedi darab

A betonékszer és bármilyen más forma elkészítése azzal kezdődik, hogy a por alakban megvásárolható ékszerbetont ki kell keverni annyi vízzel, hogy egy megfelelő sűrűségű, pudingszerű masszát kapjunk. Az anyagot már ebben a fázisban színezhetjük akrilfestékkel, de maradhatunk a natúr szürkénél is. A betonpépet a gipszhez hasonlóan szilikonformába öntjük, amelyben körülbelül egy nap alatt megköt, és ekkor kezdődhet a festés, dekorálás. Az internetről rendelhető formákba már beletervezik a nyakék vagy a fülbevaló akasztójához szükséges lyukat is. De ezeken a viszonylag drága formákon kívül gyakorlatilag szinte minden műanyag edénykét felhasználhatunk az öntéshez.

- A félgömb alakú gyűrűket például műanyag jéggolyókészítő segítségével formáztam - mutatja vendéglátónk. - Készült virágtartó az ásványvizes palack felső részébe öntve. Folyamatosan kísérletezek, próbálgatok, és ha nem úgy sikerül valami, ahogy gondoltam, abból is megpróbálok kihozni valami érdekeset. Volt, hogy üvegpoharat öntöttem körül betonnal, és nem jött ki, miután az anyag megkötött. Befestettem, és lett belőle egyedi mécsestartó. Folyamatosan korrigálni kell, mindig szembesülök valami új kihívással, és ezt nagyon élvezem.

Hamar kiderült Marietta számára, hogy az ékszerbetonnal nagyon sokféle anyag kombinálható. A nyakékek, gyűrűk, fülbevalók felületébe lehet nyomni kavicsot - így rusztikusabb felületet kapunk - de egy szép gyönggyel vagy díszkővel már kifinomultabb összhatás érhető el.

A díszítésben szerepet játszhat a bőr vagy a színes szalag, a felület feldobható festéssel, szalvétatechnikával, füstfóliával, 3D-s fóliával.

A formába pudingszerű anyagként kell beleönteni a vízzel kikevert betont. Ekkor helyezhetők bele a fém alkatrészek, dekorációk

Betonból házi áldás vagy más, kedves felirat is készülhet. Ehhez a megfelelően megszerkesztett szöveg negatívját lézernyomtatóval ki kell nyomtatni, majd speciális oldat segítségével az előre kiöntött betonlapra transzferálni. Így aztán valóban örökérvényűek ezek a bölcsességek!

Marietta téglalap alakú betűkből nyakékké formázta a család kedvenc zenekarának nevét is. Amire az alkotó nagyon büszke: a P. Mobilos nyaklánc "prototípusa" Nyitragerencséren van a rockmúzeumban, mint relikvia a rajongóktól, Lóránt közreműködésével.

Készült már betonból sokféle kaspó és lapulevél lenyomattal madáritató. Kezet kesztyűbe öntött masszával lehet formázni. Az ünnepek sem maradhatnak ki. A húsvéti tojásoknál az anyagot a felül kilyukasztott tojáshéjba kell beönteni, majd amikor az anyag megkötött, egyszerűen meghámozni és már díszíthető is.

Az előkészületekből látva Mariettáéknál az adventi négyes gyertyatartót is betonból önti majd ki az örökké kísérletező családanya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!