Megyénkben is hagyománya van a tradicionális autóval rendelkezők összejöveteleinek

Egy autót lehet becsülni, ápolni, szépítgetni, de akik egy adott modellhez ragaszkodnak hosszú-hosszú évek során, az ő esetükben már „szerelemről” beszélünk. Ha pedig a kedvenc verdájukból újonnan is megjelenik egy modern változat, az maga a tökély. Megyénkben hagyománya van, hogy az ilyen tradicionális autók tulajdonosait közösségekbe verbuválják. Gondoljunk csak a VW bogár-találkozókra, az Alfások és a BMW-sek autós piknikjeire.

Az életérzésről Zundel Ritát, a nuova Fiat 500 Klub Magyarorszag FB csoport adminisztrátorát kérdeztük.

– Aki kicsit is szerelmes az autójába, annak megdobban a szíve, ha a saját verdájához hasonlót lát szembejönni az úton. Mint autóstalálkozó szervezőjét kérdezem, mit jelent a márkahűség? Vagy pontosabban fogalmazok, ha azt mondom: modellhűség?

– Véleményem szerint sokunknál ez elsősorban érzelmi kérdés. Az autóstársadalomban sok sztereotípia létezik, kinevezik az egyik márkát megbízhatónak, a másikat drága fenntartásúnak, dizájnosnak, de megbízhatatlannak. Amikor 1957-ben megjelent a Fiat 500 Nuova, a klasszikus előd se kényelemben, se technikailag nem volt a „csúcson”, ráadásul drága is volt annak a célközönségnek, akiknek szánták. Ám mégis megfogta a vásárlókat. Mi, gyerekek nagyon élveztük, hisz hátul ülve simán leért a lábunk. Aki egyszer szerelembe esett egy autóval, akár mert filmekben látta, vagy a családban korábban volt ilyen, igencsak megdobbant a szíve, amikor megpillantott egy több évtizedes eredeti modellt.

– Miért jó az, ha valaki csupán abból az indíttatásból, hogy hasonló járművel rendelkezik, mint autóstársai, egy ilyen közösséghez csatlakozik?

– Az ember társas lény, és szeret közösséghez tartozni. Miért ne lenne ez így azokkal is, akiket egy tüneményes autó szeretete köt össze? Ami összehoz minket, az – kinek-kinek a vérmérséklete szerinti – a rajongás, modellhűség, a „dolce vita” életérzés, ami természetesen a racionális érveket sem zárja ki. S mivel különbözőek vagyunk, mindenki máshogy tud tevékenykedni ebben a közösségben: tippeket, műszaki segítséget ad, találkozókat vagy csak ad hoc találkozókat szervez, információkat, videókat oszt meg, vagy épp csak olvas minket. Ebben a közösségben mindenkinek helye van, azoknak is, akik nem tulajdonosok, de rajonganak a márkáért.

– Kik vannak többségben azok közül, akik részt vesznek a találkozókon: akik új autójuk lévén hozzáverődnek a meglévő csapathoz, vagy éppenséggel azok, akik ugyanazt az autót választják több generáció óta?

– Szerencsére teljesen vegyesen. Régi és új rajongói csoportok békében megférnek egymás mellett, sokan több csoportnak is a tagjai vagyunk, ismerjük egymás aktivitását. De a legjobb, amikor kilépünk a virtuális valóságból a valódi életbe. Amikor mi közös kirándulást szervezünk, több társklubban is meghirdetjük, és ezután már csak reméljük, hogy mindenféle modell képviselteti majd magát. Külön örülünk, amikor a régi fityósok is becsatlakoznak, mert ők a mi elődeink, nagy tiszteletben tartjuk őket, a gurulásokon is mindig ők vezetik a sort, erős érzelmi kötődésünk van feléjük. Hallottunk már olyanról, hogy kirándulók belebotlottak egy ritkaságnak számító Steyer Puch modellbe (Az osztrák Steyer-Puch Fiat 500 licenszgyártmánya), aminek a gazdája azzal ment ki a földjére dolgozni. Mi is nyitott szemmel pásztázzuk az utakat.

– Miért jó, ha egy letűnőben lévő autómodellt felélesztenek? Mennyire fontos önöknek a tradíció?

– Szerintem nagyon fontos. Az élet minden területén alapvető, hogy tudjuk, honnan jöttük, hol erednek a gyökereink. Így tudjuk legjobban építeni a saját életünket. Nagyon jó, hogy tudjuk, a mai autónknak milyen messzire nyúlik a története, és hogy ennek most mi, az utódok is részesei lehetünk. Igazi 21. századi dolce vita!

Rita nem rejtette véka alá, hogy az egyik legfontosabb „hozadéka” az autós közösségüknek a számtalan – akár egy életre szóló – barátság létrejötte.