2013.11.21. 11:05
Ökonapot szerveztek a tanárok az általános iskolás gyerekeknek
Magyarlak, Csörötnek - Ökonapot tartottak a helyi általános iskolában, a gyerekek természetismerettel és környezetvédelemmel ismerkedtek. A tanév során számos programot valósítanak meg ennek a jegyében.
A Szentgotthárd és Térsége Iskola Magyarlak-Csörötnek Általános Iskolája első alkalommal és hagyományteremtő céllal szervezte meg Ökonapját, melyen a SZEOB Micimackó és Csillagvirág Tagóvoda óvodásai is részt vettek.
Tóthné Köncz Valéria tagintézmény-vezető köszöntőjében elmondta, hogy az iskola különösen nagy hangsúlyt helyez a tanulók környezeti nevelésére, és a több évtizedes természetismereti és környezetvédelmi oktató-nevelő munkának szép eredményei vannak. A tanév során számos programot valósítanak meg a környezetvédelem jegyében, a projektnapon újabb nagy lépést tesznek környezetük védelme érdekében. Az intézményben szervezett keretek között elindul a szelektív hulladékgyűjtő program.
A kézműves műhelyben hulladékból ötletes játékok készültek Akkir Zsuzsa tanító segítségével Fotó: Tóthné Köncz Valéria
Nyul Csaba, a helyi hulladékgyűjtő és hasznosító kft. munkatársa tájékoztatójában ismertette a szelektív hulladékgyűjtés gyakorlatát, a megelőzés, a környezetbarát technikák, valamint az újrahasznosítás fontosságát. Az ismertető után a gyerekek és a meghívott vendégek facsemetéket ültettek el a tavasszal létrehozott Tündérkertben. Ezt követően terepszemlén vehettek részt a jelenlévők, ahol négy állomáson, interaktív módon mutatták be az iskola környezettudatos és értékmentő tevékenységét: az őshonos gyümölcsfákból álló kertet, a nemrég ismét művelés alá vont iskolakertet, a komposztálót és a palack-prést.
A diákok technikaórán, valamint a délutáni foglalkozásokon elsajátíthatják gyakorlatban is a kerti munkálatokat és a biozöldség-termesztés alapjait. Kézműves foglalkozás várta a kisebbeket, amelyen a tanulók a tanítók segédletével háztartási hulladékokból ötletes játékokat (robotot, űrjárművet, autót, állatfigurákat) és titkos ügynök ládikákat készítettek.
A felső tagozatos tanulók a Kalandra fel! oktatócsomag feladatait dolgozták fel változatos munkaformában az osztályfőnökök irányításával. A témanapot az Őrség természeti kincsei című előadás zárta a csörötneki Művelődési Házban, ahol dr. Jandrasits László, az Őrségi Nemzeti Park munkatársa mutatta be a tájegység egyedülálló flóra- és faunavilágát csodálatos fotókkal illusztrálva.
A program egyébként a helyi hulladékkezelő kft. és Bauer Arnold ügyvezető igazgató támogatásával valósult meg.
Az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos nevelésre. Nem ez az egyetlen program, melyet szerveznek ennek a jegyében. Részt vettek már szemétszedési akcióban, s környezetvédelmi vetélkedőt is tartottak nemrég. Sőt iskolai konyhakertet is létrehoztak a diákok. Az iskola pályázatot nyújtott be az Ökoiskola cím elnyerésére, ennek elbírálása a napokban történik meg.
Facsemetéket is ültettek együtt a Tündérkertben.