Multidéző

2015.10.06. 06:10

30 éve írta a Vas Népe: Kigyúlt a gáz Körmenden

Körmend - A városi rang megkövetelte körülmények kialakításában Körmend újabb jelentős lépést könyvelhetett el.

Kelemen Attila

A mennyiségi mutatók mögött húzódó valós eredményeket a gazdaságosság és főleg a takarékosság szempontjából is mérlegelni kell. Ezért kapott különösen nagy figyelmet az EGIS Gyógyszergyár körmendi gyárában megrendezett ünnepség, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy a város bekapcsolódott az országos gázhálózatba.

A meghívott vendégeket, köztük Takács Lászlót az MSZMP Vas megyei Bizottságának titkárát, Ártner Tibornét, a megyei tanács elnökhelyettesét és Sütő Kálmán országgyűlési képviselőt Illés Imre, a város tanácselnöke köszöntötte. A városi tanács, amely a beruházás koordinálását végezte, saját forrásból 130 millió forintot költött a gázprogram megvalósítására. A helyi gazdálkodó szervek, vállalatok, szövetkezetek és intézmények vállalt kötelezettségüket úgy teljesítették, hogy az 1986-ra ütemezett pénzügyi ráfordítást 1985-ben rendelkezésre bocsátották a beruházás megvalósításának előrehozása érdekében.

A gázgyújtás ünnepélyes pillanata. Fotó: VN-archív

Ártner Tiborné átadó beszédében kiemelte, hogy az energiatakarékosság mellett a földgáz bevezetése további eszköze a városfejlesztő munkának. A tervezett program megvalósítása 65 ezer tonna tüzelőolaj felhasználását szünteti meg a megyében. Körmenden az üzemi szintű olajkiváltás 8 ezer tonna, mely 15 ezer tonnára növekedhet a lakosságnak a teljes földgáztüzelésre való átállásával. A csökkenő energiaköltség az intézmények ellátásának javítására, vagy a vállalatok esetében a dolgozókat érintő nyereségrészesedés növelésére fordítható.

Ünnepi beszédét követően a megyei tanács elnökhelyettese gyújtotta meg a gázt, majd dr. Orbán István az EGIS Gyógyszergyár vezérigazgatója, mint az egyik nagyfogyasztó vállalat vezetője méltatta az esemény jelentőségét és köszönetet mondott a beruházók munkájáért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!