Múltidéző - Szentpéterfa ünnepe

A zsúfolt rendezvénysátorban ülők közül a legtöbben negyven éve már csak vendégként járnak haza szülőfalujukba.

Ünnepélyes pillanatok. Dr. Csikesz Erzsébet, Göncz Árpád főtanácsadója a köztársasági elnök üdvözletét tolmácsolja, dr. Pusztai Gyula, a megyei közgyűlés elnöke Vas megye zászlóját adományozza a jubiláló falunak. De itt van a horvát nagykövetség főtanácsosa, a zágrábi püspök, a püspöki helynök és más országos és megyei vezető is. Hirschl József polgármester a falu 775 éves történetéről beszél. Az itt élők hazaszeretetéről, mellyel 1923-ban 16 havi osztrák fennhatóság után visszakövetelték magukat a szülőhazához; az összetartásról, mely az 1929-es tűzvész idején minden hontalanná vált szerencsétlent menedékhez segített. A hitről és a Szentlélek erejéről, mely a legnagyobb nehézségek közepette is reményt adott a horvátok lakta kis faluban élőknek. És nem utolsósorban 56-ról, amikor a bezártság és nyomor mégis mintegy félszáz szentpéterfait kényszerített arra, hogy nekivágjon az ismeretlennek.

Hirschl József polgármester a falu 775 éves történetéről beszélt az ünnepségen Fotó: VN-archív

Most a világ minden tájáról hazajöttek. Magyar, horvát, német, angol szó keveredik a tömegben, csókok, könnyek, felismerések, baráti ölelések. Vannak, akik negyven év után most látják egymást először.

Harangozó Ferenc és felesége Skrapits Szilveszterben egykori esküvői tanúját ismeri föl. A kimenekülés után Ausztriában, lágerből esküdtek, s az akkor már Grazban dolgozó barátjukat hívták át tanúnak.

- Kiment akkor az egész futballcsapat- emlékezik Harangozó Ferenc. - 16-tól 30 évesig kiürült a falu. Mi kilencen voltunk testvérek, közülünk többen Ausztráliába kerültek, többen New Yorkba, és vannak, akik idehaza élnek. New Yorknak abban a városrészében, ahol lakunk, tizenöt kivándorolt család él. Mindenki megmaradt a kemény munka és becsület mellett; mindezt itthonról vittük magunkkal. Így szinte mindenki hamar boldogult. Én két év után a tőzsdére kerültem irodai dolgozónak, azóta is ott vagyok.

- Hála Istennek, összetartunk. Amikor kikerültünk, a környéken már több magyar élt, és működött a Szent Péter és Pál Egylet, amibe mi is bekapcsolódtunk. Ennek a városban körülbelül 130 tagja van, a legtöbbje szentpéterfai. Negyedévente gyűlésezünk, a búcsút is tartjuk. Előtte való szombaton horvátul is tartanak misét, egyébként a Szent István templomban hetente háromszor van magyar nyelvű istentisztelet. A gyerekek a cserkész-összejöveteleken találkoznak, táncokat tanulnak, fellépnek a nemzeti ünnepeken. Erre a rendezvényre az első perctől fogva nagy izgalommal készülődtünk, mert ilyen alkalmat nem lehet elszalasztani.

Míg Harangozó úr beszédén semmi akcentus nem érződik, Geosits Zoltánné született Krammer Mária maga is elismeri, hogy 39 év után még mindig magyar akcentussal beszéli az angolt, és angollal a magyart. Közben pedig hol horvátra, hol meg németre is átvált. El-elpityeredve idézi a múltat, de amikor arra kérdezek, milyen anyanyelvűnek tartja magát, mosolygó szemmel feleli: magyarnak. Családjával a kivándoroltak másik kolóniáján , Northamptonban él.

- Huszonhárom éves voltam, amikor Bécsbe menekültünk a vőlegényemmel, aki akkor katona volt, és a szülei féltek, hogy elviszik Oroszországba. Először nem is akartunk továbbmenni, de amikor láttuk, hogy mindenki indul, úgy döntöttünk, hogy mi sem maradunk. A férjem unokatestvére, Teklits József akkor már Northamptonban élt amerikai feleségével - 1948-ban, az ávósokkal körülvett házból menekült ki az utolsó pillanatban-, ő karolt fel bennünket. Sajnos miután mindenkit megsegített, meghalt 35 éves korában. Megint magunknak kellett elindulni munkát keresni. Először heti egy dollárért dolgoztunk. Még keményebb munka várt ránk, mint itthon, de legalább volt is értelme. Szerencsére mindenkiből üzletember lett, és jó anyagi körülmények közé jutott.

Odakint mind együtt vagyunk, vagy tíz család. Hetvenöt éve működik már a Magyar Ház, ami a szentpéterfaiak önsegélyező és kulturális egyesülete. Néhány év elteltével templomot is építettünk magunknak, a Magyarok Nagyasszonya a neve. Amióta lehet, minden évben hazajövünk, el szoktam hozni az unokáimat is, akik horvátul és angolul beszélnek. Az itthon maradt testvéreimet is mind meghívtam már magunkhoz a gyerekeikkel együtt. A szentpéterfai házat megtartottuk, a földet is visszavásároltuk, ezt majd a fiam fogja műveltetni.

Nagyon nagy esemény nekünk ez a találkozó, mindenki eljött, aki csak tehette, azok is, akik negyven éve nem voltak itthon. Legalább százötvenen vagyunk Chicagóból, New Yorkból, Northamptonból.

- Elhozták a gyökereket, amelyekből talán még megindulhat a hajtás, az ősi erényeket, amelyeket még a szüleiktől kaptak - mondta róluk a polgármester ünnepi beszédében.