Nem volt elég a hazai sör – Negyven évvel ezelőtt, 1981-ben Vas megyében is akadozott az ellátás

Megyénkben az országos átlagnál némileg nagyobb mértékű volt a sörfogyasztás, egy lakosra vetítve évente 90 liter, míg egyes alföldi megyékben ennek csak a kétharmada. A hazai sörök iránti igény jóval nagyobb volt, mint amit abban az időben valójában ki lehetett elégíteni. Vas megye területének 60-70 százalékát a Soproni Sörgyár szombathelyi kirendeltsége látta el sörrel. A körzetükbe tartozó négyszáz boltba és vendéglátó üzletbe az év első felében 68 ezer hektoliter sört szállítottak, ötezer hektoliterrel többet, mint 1977 azonos időszakában. Ebből tízezer hektoliternyi volt az import. A hazainál jóval drágább importsörökből ki tudták elégíteni az igényeket, de hazaiból, főleg az Ászokból a nyári hónapokban talán a duplája is elfogyott volna. Lényegében nem is volt szükség raktárra, szinte a gépből vitték el a sört.

A magyar sörgyárak kapacitása nem tartott lépést az igények növekedésével, emiatt a sör Magyarországon éppúgy központi elosztású áru volt, mint például a hús. Egy-egy terület, megye sörellátási tervét a Belkereskedelmi Miniszté­riumban határozták meg, de az már helyben, az úgynevezett sörelosztó tárgyalásokon dőlt el, hogy a központilag meghatározottból mennyi jutott az egyes vállalatoknak, szövetkezeteknek, és mennyit kaptak az egyes boltok.

Ennek ellenére általában több sör jutott el a vasi fogyasztókhoz, mint amennyit a tervben központilag meghatároztak, mert a kirendeltségnél igyekeztek a többletbeszerzésre kínálkozó lehetőséget kihasználni. 1981 júliusában például 11 ezer hektoliter hazai és 2 ezer hektoliter importsör szállítását írta elő a terv, de ténylegesen 11,5 ezer hektó hazai és 3,5 ezer hektoliter importsört szállítottak ki a boltokba, vendéglátóhelyekre, 22 százalékkal többet az előirányzottnál.

Az igények szerinti sörellátásnak, a hazai gyártású sörök hiányának kétségtelen, a gyártási kapacitás volt a legfőbb akadálya. Főleg a nyári hónapokban. És akkor még nem is beszéltünk az igényekhez nem pontosan igazodó elosztásról és a késedelmes szállításról sem.

De arra is volt példa nem egy alkalommal, hogy azért akadozott a szállítás, mivel kevés volt a rakodómunkás. Volt, hogy egy időben többen is felmondtak a cégnek a különféle kirendeltségeken. Néhány termelőszövetkezet, mint például a felsőcsatári is, saját kocsiját küldte be többször is a sörgyári kirendeltségre, hogy legyen sör a szövetkezethez tartozó községekben. Más falvakban is éltek a lehetőséggel. A kirendeltség a Volán tarifája szerint fuvartérítést adott a szövetkezeteknek. A falvak ellátásáért felelősséget érző termelőszövetkezetek leleményességét dicsérte ez a módszer, de az igazi megoldás mégis az lett volna, ha a sörgyár szervezi meg a lehetőség szerinti egyenletes ellátást, az időbeni szállítást.

Ezt a célt szolgálta 1981-ben az a szerződés is, amit a Soproni Sörgyár kirendeltsége a Volán vállalattal kötött. Eszerint a Volán két Barkas típusú kistehergépkocsit is rendelkezésre bocsátott a sörszállításhoz, és a rakodást is – megfelelő térítésért – a Volán emberei végezték.

A központi elosztású termékekből, így a sörből is csak annyi juthatott egy-egy területnek, így Vas megyének is, amennyit a sörgyárak érlelni tudtak.

De mivel folyamatosan nőtt az igény a népszerű habos italra, óhatatlanul szükség volt a sörgyár szombathelyi kirendeltségén lévő palackozó gépsor korszerűsítésére is. A már több évtizedes, korszerűtlen töltősor óránként háromezer, két műszakban naponta csaknem 45-50 ezer palack megtöltésére volt képes.

Kiemelt képünkön: Az Ászokból az eladottaknak talán a duplája is elfogyott volna