mint egy forgatókönyv

2020.12.14. 05:59

Halottnak hitték a lányukat, 25 év után derült ki a megrázó igazság

Amikor Belle Barbu csecsemő volt, elvitték és eladták egy amerikai családnak. Szüleinek azt mondták, kislányuk meghalt – csak 25 évvel később derült ki, hogy mi történt valójában.

Forrás: Shutterstock

Nincs ahhoz fogható fájdalom, mint amikor egy szülő elveszíti gyermekét. Egy párnak ezt kellett átélnie, amikor azt mondták nekik, hogy kisbabájuk elhunyt. Most, 25 évvel később tudták meg, hogy lányuknak kutya baja: él és virul, csupán eladták őt egy amerikai családnak – írja a Ripost.

A most 26 éves utahi Belle Barbu egy éve tudta meg, hogy csecsemőként Romániából vitték el és adták el a családnak, amelyet mindvégig a saját családjának hitt.

A lány, ahogy teltek az évek, egyre jobban látszódott, hogy egyáltalán nem hasonlít új szüleire. Nyolcéves korában elmondták neki a valódi vezetéknevét és azt, hogy Romániában született olyan szülőknél, akik nem akarták őt. Belle kapcsolata az örökbefogadó szüleivel megszakadt, amikor beiratkozott az egyetemre, de soha nem adta fel, hogy egyszer megtalálja az igazi szüleit.

Aztán 2019-ben találkozott egy Facebook-csoporttal, amely az örökbefogadottaknak segített megtalálni a családjukat. Írt egy posztot, és két nap múlva már jelentkezett is valaki: előkerült 20 éves testvére, Moise, sőt az is kiderült, hogy van egy 33 éves Simona és egy 29 éves Florian nevű testvére is.

Biológiai szülei ekkor már Rómában éltek, anyja, Margari és apja, Zambila. Három hét múlva telefonon beszéltek, és kiderült, hogy mi történt.

Belle családja szegény volt, amikor 1994-ben megszületett. Az orvosok elmondták a szülőknek, hogy a csecsemő beteg, néhány nappal később pedig azt állították, hogy meghalt.

„Az orvosok azt mondták nekik, hogy beteg vagyok, bár nem részletezték. Míg kórházban tartottak, a szüleim hazamentek, majd amikor jöttek értem, azt hazudták, meghaltam. A szüleim összetörtek. Amikor távoztak, egy nővér futott utánuk, hogy elmondja az igazat: elvittek és eladtak. A szüleim az utolsó pénzüket benzinre használták fel, és minden árvaházba elmentek, hogy megkíséreljenek engem megtalálni. De a pénz elfogyott, és egy év múlva már nem volt hova fordulniuk. Azt hitték, talán tényleg meghaltam” – mondta Belle.

A DNS-teszt kimutatta, hogy tényleg igaz a történet. A lány szerint egyből érezte a köteléket anyjával és apjával, és szörnyű volt, amikor újból búcsút kellett venniük egymástól.

A koronavírus és a pénz miatt még nem tudta őket ismét meglátogatni, de megteszi, amint lehetősége lesz rá – írja a Daily Star.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!