2021.01.27. 12:03
Megölt a főorvos két koronavírusos beteget, hogy ágyakat szabadítson fel
Bíróság elé állították azt az olasz főorvost, aki a vádak szerint megölt két koronavírusos beteget is azért, hogy betegágyak szabaduljanak fel az osztályán.
Forrás: Shutterstock
Carlo Mosca tavaly tavaszig a Brescia megyében található Montichiari nevű település kórházának főorvosa volt. Márciusban aztán őrizetbe vették, mert felmerült a gyanú, hogy végzett két koronavírusos beteggel, csak azért, hogy felszabaduljanak a betegágyak.

A vádirat szerint a 47 éves doktor halálos gyógyszerekkel tette el a pácienseit láb alól. Mindkét elhunyt beteg férfi volt, egyikük 61 éves, másikuk 80 éves korában vesztette életét – írja a Blick.ch nyomán a Ripost.
Az olasz főorvos elleni nyomozás azután indult el, hogy kiszivárgott a kórház két nővérének internetes beszélgetése. Ebben egyikük azt írta a kolléganőjének, hogy „nem hajlandó megölni betegeket azért, mert a doktor több szabad ágyat akar”.
Az orvos a bíróságon is tagadta az ellene felhozott vádakat. Az ügyvédjén keresztül annyit üzent a sajtónak, hogy ártatlan, és ő nem adott a betegeinek veszélyes gyógyszereket. A tárgyalássorozat folytatódik, Carlo Mosca az ügy lezártáig házi őrizetben marad.