2021.01.28. 20:44
Újabb, még halálosabb vírus közelít – jósolja a professzor, aki a koronavírus-járványra is előre figyelmeztetett
X Kórnak hívják a szakemberek azt a ma még nem ismert betegséget, ami a koronavírus-járványhoz hasonlóan átsöpörhet a Földön – sokkal több áldozatot szedve annál.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Könnyen elképzelhető, hogy nem a koronavírus az utolsó nagy pandémia, ami a XXI. század történelmét meghatározza. A szakember úgy véli, jöhet egy ma még ismeretlen, azonban a covidnál jóval halálosabb kór – írja a Bors.
Mark Woolhouse, az Edinburgh Egyetem virológusprofesszora szerint elsődleges feladatunk a mostani vírushelyzet legyűrése mellett felkészülés az újabb pandémiákra.
Előre megjósolták a világjárványt
Woolhouse arról beszélt: a WHO-t már évekkel ezelőtt figyelmeztették arra, hogy akár az egész világot térdrekényszerítheti egy vírus – alighanem ennek is köszönhető, hogy az egészségügyi szervezetek és a kutatók gyorsan tudtak reagálni a mostani helyzetre, és egy évvel a covid-19 megjelenése után már beadhatták az első vakcinákat a tömegeknek.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/aFlqREH2mBF48OJxTPX0aBnDZYdYmExXlCkcM0CNkRk/fill/650/360/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MwMGM5ZjVlZjZhYjQxNmY5M2IyYWE3N2MzY2E3NTBh.jpg)
Fotó: Youtube
A professzor elmondta: ő és kollégái közbenjárásának köszönhetően 2017-től kezdve a WHO kiemelten kezdte kezelni az X Kór elnevezésű problémakört, azaz hogy jöhet egy olyan, most még ismeretlen kór (innen az X), ami hatalmas egészségügyi gondot okozhat az egész világon.
– Úgy gondoltuk, hogy a következő nagy pandémiát egy vírus okozza, amiről még semmit sem tudunk. Őszinte leszek, tényleg úgy gondoltuk, hogy ez a legvalószínűbb eseménysor – magyarázta, hozzátéve: a következő évben a szakértők összeültek, és több lehetséges egészségügyi veszélyforrásról is tárgyaltak: köztük voltak a Mers és a Sars-törzsek.
Szó szerint nem lehettünk volna ennél pontosabbak
– tette hozzá. Természetesen továbbra sem arról van szó, hogy előre tudtak volna magáról a covid-19-ről, hiszen az ekkor még nem is létezett, ám tudományos alapon megjósolták, milyen jellegű vírusnak – egy koronavírusnak – van a legnagyobb esélye X Kórrá válni.
Jön a következő kór
Amikor a következő X Kórról kérdezték Mark Woolhouse-t azt felelte: nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem hogy mikor. Arra pedig, hogy halálosabb lesz-e a mostaninál, azt felelte:
mindenképpen.