Bulvár-celeb

2021.09.05. 15:37

Amerikai diákok úgy döntöttek, hogy macskának azonosítják magukat és az ablakban dorombolnak

Az egyik, a liberális oktatás fellegvárának számító amerikai tankerületben egy osztály diákjai úgy döntöttek, hogy mostantól macskának azonosítják magukat, és nem követik az órákat, hanem inkább az ablakban dorombolnak.

Az egyik diák nagymamája arról számolt be, hogy a macskáknak öltözött gyerekek hisztiznek, kaparnak és vakargatást kérnek a többiektől, illetve néha megharapják a társaikat és fújnak rájuk. Ez a nyűgös macskacsoport pedig megnehezítette minden diáknak és iskolai dolgozónak az életét azzal, hogy gyakran az óra közben lefeküdtek az ablakba, és doromboltak – írja a V4NA hírportál.

Az iskola felügyelője azt nyilatkozta, hogy az esetet csak később kommentálják, mert jelenleg el vannak foglalva az általa csak jelmezkérdésként beállított identitásváltó gyerekekkel.

A névtelenséget kérő nagymama elmondta, hogy a macskának öltözés tiltását, és a póráz viselésének tilalmát petícióban kérték a szülők az iskola dolgozóitól. Jelenleg 902 aláírást gyűlt össze, a cél pedig ezer lenne. Az aláírókat arra kérik, hogy a gyermekeik viseljenek sapkát az épületben, ugyanis azt tiltja a szabályzat, míg a póráz és jelmezviselést nem.

Az iskola felügyelője azt mondta, hogy a jelmezek sértik az öltözködési kódexet, és továbbra is kiemelten foglalkoznak a problémával.

A Kentucky állambéli Meade megyei iskolaszövetség szeptember 11-én ülésezik újra, és az aggódó nagymama vezetésével arra kérik a szülőket, hogy jelenjenek meg, és vessenek véget együtt a szőrös problémának.

Ezek is érdekelhetik