arsenal

2018.01.02. 18:20

A kulcsjátékosoktól függnek a téli igazolások

Az Arsenal attól függően igazol új labdarúgókat januárban, hogy kulcsjátékosai megújítják-e szerződésüket.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: Paul Ellis

„Ez részben a sérülésektől is függ, illetve attól, kik hosszabbítják meg szerződésüket azok közül a játékosaink közül, akiknek a kontraktusa júniusban lejár” – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján Arséne Wenger vezetőedző.

Nyáron Alexis Sánchez, Mesut Özil és Jack Wilshere szerződése jár le az Ágyúsoknál, s míg az angol középpályás vélhetően marad Londonban, addig a chilei támadó és a világbajnok német középpályás várhatóan távozik.

Sánchez iránt angol médiaértesülések szerint a listavezető Manchester City érdeklődik élénken, míg Özilt több klub, köztük a Manchester United és az FC Barcelona is szívesen látná soraiban.

Wenger leszögezte, még egyik játékos sem hagyta el az Arsenalt.

„A klub már sok kiváló játékost vesztett el, s mindig jól reagált rá. De természetesen szeretnénk megtartani legjobbjainkat” – fogalmazott a 68 esztendős francia szakember, aki 1996 októbere óta irányítja az együttest.

Az Arsenal 21 mérkőzést követően ötödik helyen áll a Premier League-ben, az Európa Ligában a legjobb 16 közé jutásért a svéd Östersunddal mérkőzik majd februárban.

Borítókép: Wengeren biztos lesz egy kis nyomás az átigazolási időszakban.

AFP PHOTO / Paul Ellis

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában