premier league

2020.01.03. 14:00

Már egy éve veretlen a Liverpool

Jürgen Klopp a veretlenséggel kapcsolatban azt mondta, hogy az „nyilvánvalóan jó dolog”, de elsődleges céljuk, hogy megnyerjék a soron következő meccsüket.

Fotós: AFP

„Még semmi nem ért véget, nekünk pedig bizonyítanunk kell, hogy készen állunk a következő feladatra.

Valóban boldog vagyok és büszke a játékosaimra, de nem szabad elbizakodottnak lennünk”

- mondta Klopp, miután csapata csütörtökön 2-0-ra legyőzte a vendég Sheffield Unitedot.

Az éllovas Liverpool legutóbb 2019. január 3-án maradt alul a Premier League-ben, akkor a címvédő Manchester Citytől kapott ki 2-1-re.

Azóta 37 bajnokin maradt veretlen, ezek közül 32 találkozót megnyert, és 101 pontja mellett 89 gólt szerzett.

A PL-ben korábban csak két csapat volt képes erre a bravúrra: az Arsenal veretlenségi sorozata 49 mérkőzésen át tartott – közte a teljes 2003-2004-es idénnyel, amelyben bajnok lett a londoni együttes -, a Chelsea pedig 2004. október 16. és 2005. november 6. között 40 találkozón nem kapott ki a bajnokságban.

A Liverpool a hazai kupasorozatokban az elmúlt egy esztendőben csak két vereséget szenvedett el: januárban az FA Kupában a Wolverhampton Wandererstől kapott ki, decemberben pedig a Ligakupában – tartalékosan kiállva – az Aston Villával szemben maradt alul.

A nemzetközi porondon szintén kétszer kaptak ki a liverpooliak: a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán Barcelonában, majd a jelenlegi csoportkörben Nápolyban.

A Liverpool 2019-ben egyetlen hazai trófeát sem nyert, de nemzetközi színtéren kárpótolta magát:

első angol klubként hódította el egy évben a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát, valamint a klubvilágbajnoki címet.

A Liverpool legközelebb vasárnap lép pályára, az FA Kupában a városi rivális Evertont fogadja – a párharc győztese a legjobb 32 közé kerül -, míg jövő szombaton, a PL 22. fordulójában a Tottenham Hotspurhöz látogat.

Forrás: MTI

Borítókép: Klopp és Virgil van Dijk a Sheffield legyőzése után

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!