Nyereményjáték

2012.07.30. 21:59

Kit javasol ÖN a hónap orvosának, ápolójának?

A jelölés 2012. július 31-én 9 órától augusztus 13-án 9 óráig tart.

Vas Népe

Több tízezren támogatták már jelölésükkel, szavazatukkal a szándékunkat, hogy az orvosok, az egészségügyi dolgozók helyzetét egy olyan hiteles sorozatban mutassuk be, amelyikben ők maguk, a gyógyítók tárják elénk, hogy milyen is az a világ, amelyikben éjjel-nappal helyt kell állniuk. Az orvosokkal, ápolókkal készült írásainkban, olvasóink örömére igen érdekes, magas szintű szakmai meglátásokat, és mély emberi érzéseket mutathattunk be. Az előbbiek is rávilágítanak, sokszor érezzük úgy, hogy nem lehetünk eléggé hálásak az egészségügyben értünk fáradozóknak.

Kérjük tehát olvasóinkat, ajánlják továbbra is bemutatásra, megszólaltatásra azt az orvost, ápolót, asszisztenst, akit saját tapasztalatuk alapján, a legemberségesebbnek, a legjobb hozzáállásúnak tartanak. Ez, mármint az emberségesség közösség előtti ajánlása az igazi ajándék, amit orvosuknak, ápolójuknak egyáltalán átnyújthatnak. Olvasóink ajánlottjaira portálunkon és a lapunkból kivágott szelvényeken lehet szavazni, s azokat kérdezzük továbbra is a hivatásukról, a munkájukat nehezítő, netán segítő feltételekről, emberi örömeikről, céljaikról, akikkel a legtöbb olvasónk egyetért. Ő lesz a hónap orvosa, ápolója/asszisztense. Az év végén pedig az Önök segítségével közülük választjuk meg az év orvosát, ápolóját.

A jelölés 2012. július 31-én 9 órától augusztus 13-án 9 óráig tart.

A szavazás augusztus 14-én 9 órától augusztus 21-én 9 óráig tart.

(Azokra, akiket már bemutattunk a hónap orvosaként, ápolójaként/asszisztenseként, nem lehet újra szavazni!)

2012. augusztus 25-én jelenik meg az interjú az első helyezett orvossal, áplóval

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!