Olimpia

2012.07.11. 11:15

London 2012 - Az ITF-nél tiltakozik Babos miatt a teniszszövetség

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) nehezményezi a nemzetközi szövetség (ITF) utólagos döntését, mely által a svájci Timea Bacsinszky helyén Babos Tímea helyett az osztrák Tamira Paszek indulhat egyesben a londoni olimpia női tornáján.

MTI

Richter Attila, az MTSZ főtitkára szerdán az MTI-nek elmondta, hogy az ITF június 26-án közzétett olimpiai résztvevői listáján Paszekra külön kitértek, jelezve, hogy - a vasárnap zárult wimbledoni versenyen negyeddöntőig jutott - osztrák játékos nem felel meg az ötkarikás induláshoz szükséges feltételeknek, mert a Fed Kupában nem állt elégszer hazája rendelkezésére. Bacsinszkyt szintén kiemelték, mert indulásához hazája olimpiai bizottsága nem járult hozzá.

A főtitkár tájékoztatása szerint ekkor az is egyértelművé vált, hogy Babos Tímea az első a várakozók listáján, s mivel Bacsinszky nevezését az ITF kérése ellenére később sem támogatták a svájciak, a ranglistán 65. helyen álló magyarnak kellett volna elfoglalnia a helyét.

A magyar szövetséget ugyanakkor múlt csütörtökön arról értesítette az ITF, hogy az osztrákok fellebbeztek, s egyben csatoltak beadványukhoz egy olyan dokumentumot, mely igazolja, hogy sérülés miatt nem számíthattak 2009 vége után Paszekra a Fed Kupában. A fellebbezést elfogadták, így Paszek tagja lesz a női egyes mezőnyének, Babos pedig továbbra is marad első számú tartalék.

"A Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával fellebbeztünk a döntés ellen az ITF-nél, mert ugyan elismerjük Paszek játéktudását, s azt sem vitatjuk, hogy sérülés miatt nem szerepelhetett a Fed Kupában, de nem tudjuk elfogadni ezt az eljárást, mivel a határidők mindenkire vonatkoznak" - mondta az MTI-nek Richter Attila, hozzátéve, hogy napokon belül döntés születhet az ügyben.

A főtitkár kiemelte, hogy Babos Tímea egyes szereplésére még akkor is komoly esély van, ha elutasítják a fellebbezést, ugyanis lemondás esetén - ha olyan nemzet teniszezője lép vissza, amelyből négynél többen nem szerepelnek a ranglista első 56-ja között - ő lép előre a sorban.

"Egyelőre várunk, úgy gondolom, hogy az ITF a saját szabályait is áthágva döntött Paszek indulása mellett - mondta az MTI érdeklődésére Babos Csaba, a versenyző édesapja, aki egyben az edzője is. - Olimpiát négyévente rendeznek, jó lenne, ha Timi lehetőséget kapna arra, hogy egyesben is pályára lépjen, hiszen füvön jól megy neki a játék. Wimbledon a kedvenc versenye. Jelenleg Észak-Amerikában versenyez és edz, nagyon bízom abban, hogy hamarosan kedvező döntés születik."

Jelen állás szerint egyesben Szávay Ágnes játszhat Londonban, míg Babos Szávayval szabadkártyát kapott párosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!