Olimpia

2012.07.30. 17:34

Már a jövőt tervezi a Londonba elfutó Varga Norman

London - Az ultrafutó 50 nap és 2012 km után érkezett meg az olimpiai játékok pénteki megnyitójára. Célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az akaraterő és kitartás hatalmára.

MTI

"Fantasztikus élmény, itt vagyok az olimpián, számomra mégis az a legfontosabb, hogy a szemléletformáló kampányunk keretében sikerült megmutatnom, nincs lehetetlen, igenis el lehet érni azokat a célokat, amelyeket az emberek kitűznek maguk elé" - nyilatkozta hétfőn az MTI-nek a 25 éves sportember. "A nagykövet úrral már sikerült találkoznom, ahogyan a futás során érintett többi ország követségi képviselője, ő is támogatásáról biztosított. Sportvezetőkkel, olimpikonokkal még nem tudtam beszélni, de tervben van, hogy erre is sort kerítünk."

Varga Norman, a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület elnöke a budapesti Felvonulási térről indult június 2-án, s Szlovákián, Ausztrián, Németországon, Franciaországon, Luxemburgon, Belgiumon és Hollandián keresztül érkezett Nagy-Britanniába. Útja során a szervezési gondok mellett egészségügyi problémák is nehezítették haladását, begyulladt az Achilles-ina, illetve izomszakadás és rándulások is lassították.

"A jövőben tervezek még ehhez hasonló akciókat, úgy határoztam, 30 éves koromig vállalom az egészséges életmód népszerűsítését, illetve azt, hogy felhívom az emberek figyelmét az akaraterő és kitartás hatalmára" - fogalmazott Varga, aki stábjával együtt augusztus 1-jén indul vissza Budapestre. "A további tervekről részleteket még nem akarok elárulni, de szeretném, ha nemzetközi szintre, világméretűre sikerülne kiterjeszteni az általunk +Mutasd meg Te is, mire vagy képes!+ névre keresztelt mozgalmat. Örülnék, ha ehhez intézmények, cégek, vagy akár magánszemélyek is csatlakoznának."

Varga Normant 16 éves korában villamos alá lökték, odaveszett a bal karja, amit visszavarrtak. Később ketrecharcos volt, jelenleg egészség- és környezetvédőként, valamint ultrafutóként tevékenykedik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!