Olvasó

2012.07.19. 04:09

Amikor jogsértő lett a jogsértés üldözése

A hazai igazságszolgáltatás számára érdekes helyzetet teremt Fratanolo János ügyének lezárulása.

Győrffy Árpád

A Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökét a vörös csillag mint tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt itthon megrovásban részesítették. Ám a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy a magyar bíróság ezzel megsértette az emberi jogi egyezmény 10. cikkében biztosított szabad véleménynyilvánításhoz való jogot. A múlt héten az európai álláspontnak megfelelően a Kúria is jogsértőnek találta a hazai ítéletet, sőt a vád álláspontja is ez volt. Miközben a hazai igazságszolgáltatás megerősítette, hogy aláveti döntéseit az európai jogrendnek, az ország által aláírt szerződéseknek, a parlamenti többség kinyilvánította, hogy kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett.

Ha ezért megbüntetnék az országot, azt a határozat szerint a pártok költségvetési támogatásából fizetik, ahogy a Fratanolónak megítélt több mint 1,8 millió forintot is.

Mivel a strasbourgi bíróságot nem nagyon válthatjuk le, csak az a kérdés, hogy lesz-e olyan ügyészi, bírói szervezet, amelyik lehetőséget ad egy újabb európai jogsértésre ilyen ügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik