Olvasó

2012.07.17. 04:11

Még hányszor negyvenöt év?

A magyarság legjobbjait évszázadok óta kísérti a nemzethalál víziója. Hol nyelvében érezték a nemzetet veszélyeztetve, hol puszta létében, Trianon pedig brutális módon zilálta szét a magyarság jövőjét. Jelenleg ott tartunk, hogy a termékenységünk az egész világon az egyik legalacsonyabb.

Halmágyi Miklós

Ha az egy nőre jutó átlagos gyerekszám 1,3 alá süllyed, akkor a szakemberek szerint, stabil népesség esetén 45 (!) évenként megfeleződik a lélekszám. Magyarországon jelenleg 1,24 az egy nőre eső átlagos gyerekszám. Ami a fenti logika alapján azt jelenti, hogy 2057-re akár ötmillióra is csökkenhet Magyarország népessége. A csökkenést valamelyest mérsékeli majd a bevándorlás, és a várhatóan növekvő élettartam.

A nemrég megjelent Demográfiai portré, 2012 című tanulmányban szerepel az is, hogy a házasságon kívül született gyerekek száma negyvenkét százalék, de akadnak olyan kistérségek, ahol a hetvenkét százalékot is eléri. A vágyott gyerekek száma 2,28-ról 1,9-re csökkent, az egy nőre jutó gyerekszám pedig hat kistérségben (köztük a kőszegiben) még az egyet sem éri él. Huszonegy olyan kistérség van az országban, ahol az ezredforduló környékén született gyerekek harmada roma.

A kutatók szerint a következő húsz-harminc évben kialakulnak olyan területi egységek, ahol a népesség többsége roma lesz. Az átlagos szülő magyar nő egyébként harminc feletti, kapcsolatban, de házasságon kívül él, és egyre iskolázottabb. Viszont 213 ezer olyan nő él az országban, aki harminc év feletti, s még nincsen gyermeke. A fentiekből nem vonnék le következtetéseket, s nem javasolnék megoldásokat sem. Nem tudok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!