Olvasó

2012.11.19. 17:25

Egy szabad ember

Egy éve volt a bemutató, és bár a bérletes széria már kifutott, azóta is nagy az érdeklődés a Tizenkét dühös ember iránt a Weöres Sándor Színházban (szerző: Reginald Rose, rendező: Silló Sándor). A kulcsfontosságú 8. esküdtet Zayzon Zsolt távozásával Kulka János (a Nemzetiben 2006 óta szintén az övé a szerep) játssza ebben a szimfóniában.

Ölbei Lívia

Úgyhogy zárjuk egy kicsit még egyszer magunkra az ajtót a tizenkét dühös (valójában a legkülönbözőbb vérmérsékletű) ember társaságában, éljük át megint azt a furcsa borzongást, amely akkor támad, amikor a teremszolga kívülről elfordítja a kulcsot a zárban, rögtön kiváltva néhány esküdt fölháborodását, hogy de hát erről azért nem volt szó. De. Erről van szó. Összeül tizenkét ember, akik korábban sose látták egymást, hogy egy tizenharmadikról döntsenek, külön-külön, de együtt: élet vagy halál. (A bibliai tömeg nem mérlegel, egybehangzóan halált kiált, aztán jöhet a megváltás.) A tárgyalóterem zárva van, és ebben a kicsi térben összetorlódnak a sorsok. Ez is nagy tanulsága az előadásnak: ki-ki minden pillanatban magával cipeli az egész életét, amely a cipője vonalában, a nadrágja gyűrődésében, a zakója állásában is benne van. (Még egyszer külön köszönet ezért a jelmeztervező Kárpáti Enikőnek és Varga Alexandrának.) És (remélhetőleg) mindig, mindenütt van és lesz egy, aki észnél van, aki nem hagyja, aki közbeszól. Aki azt mondja, hogy hátha. Hiszen semmi sincs egészen úgy. Most Kulka János az, aki a 8. esküdt szerepében egyrészt észrevétlen természetességgel válik részesévé az eleve jól működő előadásnak, másrészt észrevétlenül elmozdítja az előadás karakterét. Bölcs, derűs, talányos, valahogy belülről fénylik. Szabad és görcsök nélküli. Soha nem ítél, de mindig kételkedik. Inkább kérdez, mint állít. Szelíden határozott. Ő maga is kíváncsi. (És szerencsére egyszer csak azt a kakukktojásként oda nem illő, csillámló szürke zakót is leveti.) 



Tulajdonképpen minden egyes előadást meg kellene nézni. Mert amikor például Bajomi Nagy György megfázással, náthával küzd, az is a kompozíció részévé válik: talán még félelmetesebb, ahogy az erősen ziháló, szuszogó 10. esküdt megküzd az önkontrolljáért. De a végén, amikor a 8. és a 9. esküdt búcsúzóul még összenéz, pontosan nem lehet tudni, hogy ki van jelen ebben a pillanatban: még a két esküdt -  vagy már Kulka János és Jordán Tamás. Hát jól van, sikerült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!