Olvasó

2013.03.04. 21:12

Javítgatták, de jelenleg is rossz

Címkék#Szombathely

Szombathely - Mit lehet kezdeni egy hat hónapja vásárolt televízióval, amelyiket azóta háromszor javították hanghiba miatt, de még mindig rossz? - kérdezi egyik olvasónk, aki arra is kíváncsi, vajon visszakérheti-e az áruháztól a készülék árát, ha éppenséggel úgy dönt.

Burkon László

A válasz egyértelmű igen – mondja Várallai Károly, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Vas Megyei és Szombathelyi Városi Szervezetének elnöke.

A televíziókészülékre a jogszabály erejénél fogva egy év jótállás jár. de ennél a gyártó hosszabb időt is meghatározhat – teszi hozzá a szakember. A jótállás azt jelenti, hogy a terméknek a jótállási idő alatt kifogástalanul kell működnie, valamint a jótállási idő alatt rendeltetésszerű használat mellett bekövetkezett hibát a forgalmazó díjmentesen köteles kijavítani. Arra nincs jogszabályi rendelkezés, hogy hányszor köteles a fogyasztó elfogadni a javítást. Arra viszont van, hogy ha a termék nem javítható, akkor a fogyasztónak joga van a szerződéstől elállni.

– Az olvasó által elmondottakból az derül ki, hogy sorozatosan ugyanaz a hiba jelentkezik, vagyis a készüléket csak javítgatták, de nem tudták megjavítani. E tény miatt jogosnak vélem a vételár visszakövetelését – fogalmazott Várallai Károly. Ezt a vásárlás helyén kell kérni. Ha ezt mégis elutasítanák, érdemes a kamara mellett működő békéltető testülethez fordulni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!