Együtt dobogtak a lábak és a szívek Undon

A határszéli kis települést 480 éve lakják az idevándorolt és idetelepített horvátok. A horvát kultúra és hagyományok ápolása mindig fontos volt számukra; jelképe az együvé tartozásnak; olyan gyökér, mely határok nélkül összeköt embereket, időn átívelve generációkat. A horvátok hagyományainak ápolása, anyanyelvük és kultúrájuk megőrzése volt mindig a céljuk. Így kapcsolódtak a Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Irodája által szervezett Horvát nemzetiségi hagyományok őrzése a nyugati határszélen  elnevezésű projekthez.

fotó: Sodicsné Horváth Gyöngyi

Az est szervezője és házigazdája, Koloszár István először horvátul, majd magyarul is köszöntötte a vendégeket és a népes közönséget. A projektben Und partnere Kimle és Fertőhomok. Innen érkeztek vendégeik: Kimléről a Mali Dunaj Énekkar, Fertőhomokról óvodások, tamburások és énekes táncosok. Velük együtt dalolt a közönség, együtt dobogtak a lábak, a szívek. Az undi tamburások ujjai talán önkéntelenül is mozdultak saját (akkor néma) hangszerükön. Hiszen egy forrásból táplálkoznak. A házigazda az 1974-ben alakult Veseli Gradišćanci Néptánccsoport és az 1985-ben Krizmanits Ferenc és Balogh György vezetésével alakult tamburazenekar. Életre kelt a múlt. E rendhagyó estén színpadra állították a ma is élő a gradistyei horvát népszokásokat. Végiglopóztunk velük az éven: a téli ünnepkör része a karácsonyi betlehemezés, az újévi köszöntés, a vízkereszthez kötődő háromkirályok-járás, végül a farsangi téltemetés. A tavasz legszebb ünnepei a húsvét és a pünkösd. Minden húsvétvasárnap hajnalán az undi templomból indulnak a hívek gyertyafénynél énekelve, imádkozva a Mária-szoborhoz, majd a temetőben gyújtott tűznél fejeződik be az Isten-keresés. Pünkösd ünnepét a hagyományokhoz híven öt hófehérbe öltözött lány idézte a pünkösdikirályné-járással a színpadra. A nyár sem maradhatott el, előkerültek a kaszák, cséphadarók, hiszen az aratás meghatározó esemény volt a falusi emberek életében. És mert az élet körforgás, gondolatban visszaérkeztünk az őszbe, hogy lassan-lassan már a karácsonyra készülődhessünk.

Majd két óra repült el észrevétlenül. Igazán családias hangulatú este volt, ahol barát mosolygott barátra, ahol gyerekhang vegyült a tamburaszó dallamába, ahol a fellépőkkel együtt énekelt a közönség, hiszen közös a kincsük, nemzetiségi múltjuk, jelenük, és együtt tesznek azért, hogy jövőjük is legyen. Egészen apró gyermekek mosolyogtak népviseletbe öltözve, énekelték a horvát gyermekdalokat odabújva tamburát pengető édesanyjukhoz. Ők ezt látják és tanulják otthon, nekik ez természetes. Ők lesznek azok, akik ezeket a hagyományokat megőrzik és továbbviszik itt, a nyugati határszélen.

Sodicsné Horváth Gyöngyi