Őriszentpéter

2010.09.28. 08:45

Mesemondó találkozó Őriszentpéteren

A Zala Megyei Közművelődési intézmény immár második alkalommal: Mese,mese, mátka címmel népmesemondó találkozót rendezett Őriszentpéteren a művelődési házban. Ide várták a szervezők Vas, Zala megyei és határontúlon élő népmesét kedvelőket azzal a céllal, hogy az idei évben is összegyűljenek egy felejthetetlen mesés napra.

Fekete Lászlóné

Öt kategóriában versenyezhettek a mesemondók:
Gyerkőc kategóriában: általános iskolák 1-2. és 3-4. osztályos tanulói
Siheder kategóriában: 5-6. és 7-8. osztályos tanulók meséltek a zsúfolásig megtelt művelődési ház hallgatóságának.
Meglett embör kategóriát is vállalták néhányan.

A rendezvényt Kutszegi István a Vas Megyei Közgyűlés Hivatalának művelődési osztályának főtanácsosa, Lőrinczné Dolgos Ilona Őriszentpéter Önkormányzatának alpolgármestere, Török Károlyné moderátor nyitotta meg, és köszöntötte a megjelenteket. A népi muzsika kellemes indítása volt az egész napos mesélésnek. A szomorú, esős idő ellenére vidám hangulatban zajlott a találkozó, amin több mint hatvanan meséltek. A négytagú zsűrinek nem volt egyszerű dolga, a színvonalas produkciók hallatán. Emléklapot minden résztvevő kapott.  Korcsoportonként az első három helyezetteket még külön oklevéllel és egy népi iparművész rongybabájával ajándékozott meg a zsűri. Mess Attila a szabadkai színház rendezője és színésze szakmailag értékelte és tanácsokkal látta el a szereplőket és a felkészítőket.

Helyezettek:
Gyerkőc kategória:
1-2. osztályosok:
I. Lugosi Liliána Tíra
II.Simon Dávid Vince
III.Koller Gergő

3-4. osztályosok
I.Horváth Laura
II.Bodonczi Emese
III.Koósz Antal Gergely

Siheder kategória
5-6. osztályosok:
I. Tomasi Merylin
II. Schevelik Kitti
III. Molnár Emma Viktória

7-8. osztályosok.
I. Soós Péter
II. Milei Bálint
III. Göncz Norbert

Meglett embörkategória:
I. Bukovics János
II.Biczó Imre
II. Vágó Lászlóné


Különdíj:
Marton Ferenc

A Meseműhelyek Pannóniája program nyitó rendezvénye után Keszthelyen a Festetics kastély tükörtermében a - Szépen szóló szépkorúak - mutathatták be mesemondó tehetségüket, ahol szakmai konferenciát is tartottak. Szeptember
24-én Szlovéniába, Lendvára várták a szervezők a mesemondókat vendégségbe egy gálaműsor megtekintésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!