Őriszentpéter

2013.07.18. 11:05

Őriszentpéter is megkapta a bizonyságlevelet

Bizonyságlevelet vehetett át a polgármester, mely arról szólt, hogy a kormány átvállalta a város adósságállományát. 38,9 milliós hitel törlesztése esett le a vállukról, így idei évnek sokkal nagyobb esélyekkel vágtak neki.

Bajdó Bettina

Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere elmondta, az Őrségi Vásáron vehették át azt a bizonyságlevelet, mely igazolja, hogy a kormány a várost a 38,8 millió forintos adósságából kiváltotta. Őriszentpéter mellett Bajánsenye, Ivánc, Kondorfa és Kerkáskápolna település is hasonló levélben részesült.

– Őriszentpéteren az adósság éves szinten 25 millió forint volt – folytatta a polgármester. – Három beruházási típusú hitelt váltott ki az állam. A felvett hitelből álltuk a szennyvízhálózat korszerűsítését követő útrekonstrukció pályázati önerejét, illetve az intézményekben korszerűsítettük a fűtéshálózatot. Óriási terhet vett le rólunk az állam.

A polgármesterek az Őrségi Vásáron kapták meg a bizonyságlevelet (Fotó: Szendi Péter)

A működési bevételek és kiadások egyenlege mínusz 11,3 millió forint. Ezt a tételt most támogatási igénynek hívják, amire talán lehet majd pályázatot benyújtani. A polgármester hangsúlyozta, a helyzet sokkal kedvezőbb az előző időszakhoz képest, amikor is ritkán sikerült csak 40 millió forint alatti hiánnyal tervezni a komoly, éves szinten 25 millió forintot kitevő adósságteher miatt.

- Az adósságkiváltásnak is köszönhető, hogy el tudunk indulni új pályázatokon – folytatta Őr Zoltán. – Jelenleg három beadott pályázatunk van. Szeretnénk felújítani a tűzoltószertárt, kalandparkot kialakítani, valamint tájba illő pavilonok vásárlásával szeretnénk a helyi termelői piacunk háttér infrastruktúráját javítani. A végső célunk pedig az, hogy a következő évekre már a költségvetés tervezésekor se kelljen hiánnyal számolni, amit pedig a bevételek növelésével lehet elérni a takarékos gazdálkodás fenntartása mellett. Ebbe az irányba már megtettük az első bíztató lépéseket, sikerrel szerepeltünk az első termelő beruházásunkat jelentő „Napelemes” pályázaton. A Környezet és Energia Operatív Programban 45,3 milliós támogatást nyertünk az iskola, az óvoda, a művelődési ház és az önkormányzati hivatal energetikai korszerűsítésére. A napelemek segítségével lenullázódik intézményeink áramszámlája, ez éves szinten több millió forintos költségmegtakarítást jelent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!