Őriszentpéter

2015.08.27. 08:55

Folytatódik a verseny - A Szentpéteri Esték után megrendezik a Parasztolimpiát

Őriszentpéter - Idén ünneplik a településen a várossá válás 10. évfordulóját. Ez alkalomból álmodták meg a Szentpéteri Esték programsorozatot, melynek második állomása is nagy sikert aratott. A versenyek folytatódnak.

Bajdó Bettina

Őr Zoltán polgármester elmondta, hogy a városi rang évfordulója alkalmából álmodták meg a Szentpéteri Esték programsorozatot, melynek két rendezvénye már le is zajlott.

- A hagyományteremtő szándékkal sikeresen elindított Szentpéteri Esték augusztusi rendezvényére a programot a jól bevált forgatókönyv szerint alakítottuk folytatta a polgármester. Nagyon jó érzés volt, hogy még többen eljöttek, mint a júniusi rendezvényre. Eltelt a nyár, de a szép emlékek megmaradtak. Ez egy visszajelzés számunkra is, hogy szükség van az ilyen rendezvényekre. Az önkormányzat korábban 1,4 millió forintot nyert a helyi értéktáras programon, az összegből drónos felvétel készült Őriszentpéterről. Ezt a filmet is levetítettük, mely nagy sikert aratott. A szerek megmérettetésén az első helyen most is a felsőégésszeri csapat nyert, a gyerekek között az első a Vadászok csapata lett.

A Szentpéteri Estékre még többen kilátogattak, mint először.Fotó: Szendi Péter

A polgármester annyit elárult még, hogy a Szentpéteri Esték nem fejeződtek be, meglepetéssel készülnek még az idén. Szeretnék, ha télen is folytatódna a programsorozat, a kihívás az, hogy milyen versenyszámokat lehet akkorra kitalálni.

Őriszentpéteren ezzel még nem értek véget a programok, mivel szeptember 5-én rendezik meg a Parasztolimpiát Reszneki módra. Erre a térségből még várják a csapatok jelentkezését. Őriszentpéter második alkalommal ad otthont a rendezvénynek, de szeretnék, ha itt verne gyökeret, természetesen az ötletgazda, Resznek támogatásával és közreműködésével. Változás, hogy nem délelőtt, hanem kora délután kezdődnek a programok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!