Örség

2010.02.08. 14:11

Húsz közmunkást foglalkoztat az Őrségi Nemzeti Park

A közmunkaprogramban az Őrségi Nemzeti Park húsz főt foglalkoztat. A védett értékek élőhelyeinek kezelésében, a természetgazdálkodásban és az ökoturizmusban dolgoznak.

Varga Nóra

Az  ágazati közmunkaprogramban - amely a természetvédelmet, valamint  a víz- és erdőgazdálkodást foglalja  magában - január közepétől augusztus végéig húsz ember számára biztosít munkalehetőséget az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság.  

- Pankasz, Szatta, Nagyrákos, Kercaszomor, Szalafő, Farkasfa és Őriszentpéter településekről kaptak munkát nők és férfiak a nemzeti parktól - tudtuk meg Márkus Ferenctől, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság vezetőjétől. - A munkába álló húsz fő három csapatban dolgozik. Jópáran a védett értékek élőhelyeinek kezelésében vesznek rész, mások a természetgazdálkodásban dolgoznak, egy csapat pedig az ökoturizmust segíti.

Márkus Ferenc elmondta, a közmunkások elsődleges feladata a speciális természeti élőhelyek kezelése és az  értékmegőrzés. Az állattartás visszaszorulásának köszönhetően a háztáji tehéntartás, az erdőgazdasági lótartás felszámolása miatt a növény- és állatfajokban gazdag nedves réteken, forráslápok és erdők közötti kaszálók környezetén megszűnt a szénagyűjtés.

Ezek a területek bebokrosodnak, cserjésednek, ezáltal csökken a biológiai sokféleségük, vagyis kiszorulnak az ott virágzó tárnicsok és a hozzájuk kötődő védett lepkefajok. A cserjeirtást a kemény téli időszakban könnyen el lehet végezni, mert a lefagyás miatt a vizes területek is jól megközelíthetőek, bejárhatók. A tavasz beköszöntével a jágerkender kaszálása lesz az aktuális feladat, tavasszal és nyáron pedig a nedves rétek kezelését végzik majd a közmunkások. 

Az Őrségi Nemzeti Park természetgazdálkodási feladatként156 magyartarka tehén és szaporulatának külterjes tartását és legeltetését vállalja. A legelők, a felhajtóutak karbantartása, a villanypásztorrendszerek telepítése és gondozása, az állatok itatása mind-mind olyan munka, amelyben a közmunkaprogramban résztvevők hasznosan segédkezheznek. A tehenek borjazási időszakában is elkél a pluszsegítség. 

Az Őrségben fontos gazdasági tényezővé vált az ökoturizmus. A közmunkaprogramban alkalmazott ökoturisztikai felkészültséggel rendelkező munkatársak rendezvényszervezésben, előadások előkészítésében, csoportok szakvezetésében vesznek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!