Örség

2016.04.07. 15:08

Kihasználják a közmunkaprogramot az Őrségben

Őrség – A helyi sajátosságoknak megfelelően használják fel a közmunka lehetőségét az Őrségben. Turisztikai fejlesztéseken dolgoznak, van, ahol önkormányzati lakást újítanak fel, és van, ahol gyümölcsöst telepítenek a közfoglalkoztatottak.

Kálmán György

Az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó 13 településen mintegy nyolcvanan jutottak munkához, a közmunkaprogram keretében. Köszönhető ez annak, hogy megyei szintű kedvezményezett lett az őriszentpéteri járás.

Ispánkon, Felsőjánosfán, Hegyhátszentjakabon, Kercaszomoron, Kerkáskápolnán, Szalafőn, Őrimagyarósdon, Őriszentpéteren és Veleméren a mezőgazdasági földutakat és a belterületi közutakat teszik rendbe.

Bajánsenyén, Kercaszomoron és Magyarszombatfán a belvízelvezetés szerepel a tervek között. Sőt, Bajánsenyén dolgoznak majd a temetőben és rendbe teszik a Kerka patak hídját és a helyi értékeket bemutató terek kialakítása és védelme szerepel a programban.

Hegyhátszentjakabon a Vadása tó idegenforgalmi vonzereje miatt turisztikai fejlesztéseket terveznek: a faluközpontban, a közösségi téren egy kemencét építenek. Kerékpáros és gyalogos túra útvonalakat jelölnek ki, így a tavak körbejárhatók lesznek.

Szalafőn önkormányzati bérlakást újítanak fel, és kialakítanak egy nagyobb fedett részt a kultúrház mellett, amelynek több funkciót is szánnak.

Veleméren őshonos gyümölcsfákkal betelepített gyümölcsöst hoznak létre.

Ispánkon mezőgazdasági program megvalósítását tűzték célul a programon belül. A tavaly létrehozott mintakertben zöldséget termesztenének, amellyel a helyi intézményi igényt elégítenék ki. A zöldségekből savanyúságot is készítenének.

Őriszentpéteren tovább bővítik a túraútvonalakat, gyalogos túraösvényt alakítanak ki a Zala patak mellett. A túraútvonalakat táblákkal is ellátják. A református templom mellett 52 méter térkövezett járdát építenek, és felújítják az iskolától kivezető járdát. A gyalogos fahíd csúszásmentes burkolatot kap, és lesz virágosítás is a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!