Szerbia nagy bánatára

2017.12.02. 09:52

Törölték a nemzetközi körözési listáról a koszovói miniszterelnököt

Ramush Haradinaj koszovói miniszterelnök ellen 2004-ben Szerbia kérésére adtak ki elfogatóparancsot, amelyet most Koszovó kérésére az Interpol megsemmisített – jelentette be Abelard Tahiri koszovói igazságügyi miniszter a Koha Ditore című pristinai napilap szombati beszámolója szerint.

Az igazságügyi tárca vezetője közölte, Haradinaj mellett további 17 koszovóit töröltek a körözési listáról. „A döntés után ezek az emberek szabadon utazhatnak az országon kívül, semmilyen gondjuk nem lesz” – szögezte le Abelard Tahiri.

Szerbia háborús bűnösnek tekinti Ramush Haradinajt, aki az 1998-1999-es koszovói harcok idején az albán többségű dél-szerbiai tartomány elszakadásáért küzdő Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) regionális parancsnoka volt. A politikus 2004-2005-ben rövid ideig kormányfője volt az akkor még ENSZ-fennhatóság alatt álló tartománynak, szeptember óta pedig ismét az ország miniszterelnöke.

A belgrádi hatóságok szerint Haradinaj parancsnoksága alatt több mint háromszáz szerbet és számos, az UCK-hoz nem lojális albánt gyilkoltak meg, továbbá több mint négyszáz embert elraboltak. A hágai Nemzetközi Törvényszék azonban kétszer is felmentette a vádak alól.

Külföldi hatóságok korábban kétszer – 2015-ben Szlovéniában és idén év elején Franciaországban – fogták el a koszovói politikust a szerbiai elfogatóparancs alapján, de mindkét alkalommal szabadon bocsátották, annak ellenére, hogy Szerbia a kiadatását kérte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában