2018.01.14. 13:07
Izrael felszámolt egy betonnal bélelt alagutat a gázai övezetnél
Az akcióra Benjámin Netanjahu miniszterelnök adott engedélyt, mielőtt több napos indiai látogatásra indult – írja Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
A helyi média vasárnapi jelentése szerint a légierő gépei a Gázai övezetet tíz éve irányító, iszlamista radikális Hamász szervezet másfél kilométer hosszú alagútjának a bejáratát célozták meg kilencszáz méter távolságra a határtól a Gázai övezet déli végénél, Izrael és Egyiptom, valamint az övezet hármas határánál.
A betonfalakkal kiépített, széles föld alatti folyosó az enkláve déli végben lévő Rafiahtól vezetett egyiptomi területre, és száznyolcvan méter hosszan Izrael területe alatt haladt át.
Fölötte helyezkedett el az Izrael és Gáza közötti áruforgalmat bonyolító Kerem Salom nevű határállomás, és a hadsereg szóvivőinek beszámolója szerint gáz- és áramvezeték is áthaladt a betonalagút fölött. Az izraeli hatóságok meghatározatlan időre lezárták az átkelőhelyet.
Ronen Manelis tábornok hangsúlyozta, hogy a terroralagutat az elmúlt év során ásták. Manelis tagadta a Hamász állítását, miszerint kizárólag csempészetre szolgált az alagút. Úgy vélekedett:
„Azért is Egyiptom felé fúrhatták, hogy a jövőben két irányból is megtámadhassák Kerem Salomot, és hogy aktivistákat vagy fegyvereket szállíthassanak a Sínai- félszigetre”.
Az izraeli tábornok azt is elmondta: „Tudjuk, hogyan néz ki egy csempészalagút, de ez teljes mértékben terroralagút volt, amely veszélyeztette Kerem Salom határátkelőt. Továbbra is fellépünk a terroralagutak ellen, noha nem szeretnénk a feszültség növekedését”.
„Az izraeli hadseregnek van a világon a legfejlettebb eszköze a föld alatti járatok megtalálására, de ez nem csodaszer, és még fejlesztés alatt áll” – hangoztatta a katonai szóvivő. Izrael valamiféle új készülék birtokában már a negyedik gázai alagutat találta meg és számolta fel az utóbbi három hónapban.
Az izraeli hadsereg egyik tisztje 2016 szeptemberében bejelentette, hogy földalatti védelmi rendszert építenek a gázai határ köré, amely védelmet biztosít majd a Hamász támadóalagútjai ellen. A rendszer kiépítése várhatóan néhány hónapon belül befejeződik.
A Hamász a Gázai övezet anyagi és emberi erőforrásainak jelentős részét az utóbbi évtizedben Izrael elleni támadóalagutak kiépítésébe fektette.
Izraeli katonai szakértők szerint sorozatos felfedezésük támadás indítására késztetheti a szervezetet, amíg rendelkezésére állnak a még fel nem tárt föld alatti járatok.