irányelvek

2018.01.25. 18:15

Szijjártó: a kormány visszautasítja az ENSZ-főtitkár bevándorlással kapcsolatos állításait

A kormány visszautasítja az ENSZ-főtitkár migrációval kapcsolatos nyilatkozatát, mivel álláspontja szerint a migrációt nem támogatni kell, hanem meg kell állítani – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közmédiának.

A politikust az ENSZ-főtitkár sajtóban megjelent nyilatkozatáról kérdezték, amelyben António Guterres egyebek mellett azt mondta, hogy a migráció igazi lehetőség, erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket és összeköti a különböző társadalmakat.

Szijjártó Péter kiemelte: elfogadhatatlannak tartják az ENSZ-főtitkár magyar sajtóban is megjelent és idézett állításait.

Megdöbbentő, hogy a főtitkár úgy mond egyértelműen pozitív véleményt a migrációról, hogy ez a véleménye nem élvezi az ENSZ-tagállamok konszenzusát, több tagállam ellentétes álláspontot képvisel – tette hozzá.

Közölte: visszautasítják, hogy az ENSZ főtitkára azt akarja, a kormányok támogassák a bevándorlást.

Ráadásul – folytatta – a főtitkár egy, a migránsok betelepítéséről szóló ambiciózus terv szükségességéről ír, ugyanakkor ez a terv már létezik, ez „Soros György terve”, amelynek megfelelően Európába illegális bevándorlók százezreit vagy millióit kellene hozni.

Megismételte: a magyar kormány álláspontja szerint a bevándorlás rossz és veszélyes dolog, hiszen Európában az elmúlt két és fél évben csaknem 30 olyan terrortámadás történt, amelyben ártatlan emberek haltak meg. Nyomatékosította: az ENSZ tagjaként utasítják vissza a főtitkár állításait.

„Nem akarunk kevert társadalomban élni, nem akarjuk, hogy Magyarország vagy Európa a migránsok olvasztótégelye legyen” – hangsúlyozta.

A kormány mindent megtesz a migráció megállításáért, Magyarország megvédéséért – mondta Szijjártó Péter, majd arról biztosított „minden magyar embert”, hogy Magyarország a következő időszakban is „bevándorlásmentes övezet” marad.

Kitért arra is: az ENSZ-ben jelenleg is tart a globális migrációs irányelvek kidolgozása, és egy ilyen nyilatkozat után komolyan el kell gondolkodni azon, hogy a tagállamok véleménye mennyire számít ezen irányelvek kidolgozásakor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában