egyszemélyi felelősség

2018.04.09. 21:37

Parlamenti mandátumáról is lemond Vona Gábor

A Jobbik elnöksége elfogadta a pártelnök lemondását, aki kijelentette, a tisztújításon sem indul újra a posztért.

Vona Gábor azt írta hétfőn Facebook oldalán, hogy a választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállalt, s mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartotta a szavát.

Vona Gábor ismét kiállt amellett, hogy a Jobbik az ország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje.„Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként” – fogalmazott, megköszönve több mint egymillió embernek, hogy vasárnap támogatta a pártot.

Azt ígérte nekik, hogy a Fidesz kétharmada ellenére is folytatják a küzdelmet egy biztonságos, élhető, szabad és igazságos Magyarországért.

A Jobbikra ezután is minden magyar ember számíthat, éljen bárhol a világban – nyomatékosította, bejegyzését a Jobbik mottójával zárva: „magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel”.

Hétfőn órákon át tanácskoztak a Jobbik vezetői. Az ülés után az ECHO TV stábjának sikerült beszélnie a választásokon megbukott pártelnökkel.

Vona Gábor elmondta, mivel lemondásával tisztújító kongresszus lesz, a teljes vezetésnek lejár a mandátuma, nem kell tehát mindenkinek lemondania. Szerinte mindenki tisztességgel, becsülettel végezte a munkáját és még a választások előtt jelezte, hogy az eredményért egy személyben vállalja a felelősséget.

Végül elmondta, a Jobbiknak továbbra is a néppártosodás útján kell haladnia.

Borítókép: Vona Gábor, a Jobbik elnöke sajtótájékoztatót tart a párt választási eredményváró rendezvényén

Forrás: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik