A pilóta félreértette az irányítótornyot

2018.10.13. 11:17

Hajszálon múlt a repüléstörténet legborzasztóbb légikatasztrófája

A San Francisco-i repülőtéren tévedésből egy olyan gurulóúton akartak leszállni az Air Canada légitársaság pilótái, ahol négy menetrend szerinti gép várakozott felszállására.

„Csak néhány méteren múlott, hogy nem ez lett a repülés történetének legsúlyosabb katasztrófája” – szögezte le Bruce Landsberg, az amerikai szövetségi közlekedésbiztonsági hivatal (NTSB) vezetője a nyomozást lezáró végleges jegyzőkönyvben.

A jelentés szerint az Air Canada Airbus A320 típusú repülőgépe 140 emberrel a fedélzetén 2017. július 7-én röviddel éjfél előtt engedélyt kapott arra, hogy leszálljon a San Franciscó-i repülőtér jobboldali 28-as leszállópályáján. A pilóták azonban ehelyett a baloldali 28-as leszállópályával párhuzamos C gurulóútra irányították a gépet, ahol négy menetrend szerinti járat várakozott a felszállásra.

„A gép a talaj feletti 30 méteres magasságra ereszkedett le, és átrepült a gurulóúton álló első gép felett.

Az érintett gép legénysége ismét gázt adott, a gép még lesüllyedt mintegy 20 méteres magasságra, épphogy átrepült a második gép felett, majd ismét a levegőbe emelkedett”

- fejtette ki az NTSB-stáb, hozzátéve, hogy a gép 135 utasa és ötfős legénysége nem sérült meg.

A nyomozók szerint az incidens valószínűsíthető oka, hogy a pilóták leszállópályának nézték a C gurulópályát. A legénység feltehetően nem tudta, hogy a baloldali 28-as leszállópálya zárva van, mert repülés előtt és leszállás közben nem konzultált eleget a légi irányítással a repülőtérre vonatkozó információkról.

A kapitány, aki korábban keveset használta éjszaka ezt a repülőteret, maga is beismerte, hogy összetévesztette a két 28-as leszállópályát és a C gurulóutat.

A kavarodást a pilóta és az irányítótorony közötti kommunikációról készült felvétel is megerősíti, amelyen hallani lehetett, amint az irányítótorony engedélyt ad a landolásra a jobb 28-as leszállópályán, a pilóta jelezte, hogy vette az üzenetet, majd megszólalt egy férfihang – valószínűleg az egyik várakozó gép pilótájáé: „Hová megy ez pasas? Rajta van a gurulóúton!” Az irányítótorony ezután irányította át a gépet a helyes leszállópályára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában