brutális veszekedés

2019.02.27. 10:33

Megfojtotta barátnőjét, majd a holttestet elásta a kertben (videó)

Két évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítanak egy szegedi nőt, aki egykori barátnőjét fojtotta meg, a holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

Szabó Szilvia közölte, a rendőrség 2018 júliusában indított eljárást egy helybeli asszony eltűnése ügyében. Felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében bűncselekmény áll, a feltételezett elkövető pedig egy egykori barátnő.

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában összeveszett, a 44 éves asszony pedig megfojtotta a sértettet. A holttestet az áldozat házának udvarában egy ismerőse segítségével elásta.

Ezt követően csaknem egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta az áldozat hollétével kapcsolatban

- közölte a százados.

A rendőrség kedden tartott helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában