utódlás

2019.12.25. 11:52

Kovács Gergelyt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé

Ferenc pápa kedden fogadta el Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök korhatár miatt benyújtott lemondását, és ezen a napon nevezte meg a gyulafehérvári érsek utódját is. Kovács Gergely felszenteléséig Jakubinyi György apostoli adminisztrátorként vezeti a főegyházmegyét.

A Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, Kovács Gergelyt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé a leköszönő Jakubinyi György helyébe – közölte kedden a romániai katolikus püspöki konferencia.

Az új érsek 1968-ban született Kézdivásárhelyen. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének a posztulátora. A Romkat.ro erdélyi egyházi portál rámutat: a Szentszék Márton Áron püspöki kinevezésének a 81. évfordulóján hozta nyilvánosságra Kovács Gergely kinevezését.

Kovács Gergely szülővárosában, Kézdivásárhelyen érettségizett. Teológiai tanulmányait 1987-ben Gyulafehérváron kezdte, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemen.

Bálint Lajos érsek szentelte pappá szülővárosában 1993. július 3-án. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal fejezte be 1996-ban. Egy évig Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János-plébánián tevékenykedett segédlelkészként. 1997 augusztusában visszatért Rómába, ahol a Vatikán kulturális minisztériumának számító Kultúra Pápai Tanácsának a szolgálatában állt, 2004 óta irodavezetői minőségben. 2000 júliusától pápai káplán.

Kovács Gergely 2012 februárjától képviseli a Szentszéknél posztulátori minőségben Márton Áron szentté avatási ügyét. Számos Márton Áronról szóló kiadványt szerkesztett, idén 17. alkalommal szervezett Márton Áron-zarándoklatot a püspök életének erdélyi helyszíneire, és negyedszer vezetett zarándoklatot Doberdóba, ahol Márton Áron katonaként szolgált az első világháborúban – írta a Romkat.ro.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában