Kétszázhúszezer aláírást ígér az RMDSZ

Az a cél, hogy a hátralévő három és fél hónapban összegyűljön egymillió aláírás.

Kelemen Hunor szövetségi elnök a szervezet Kolozsváron tartott nagyszabású ünnepségén kérte fel az RMDSZ területi szervezeteit, hogy a következő egy hónapban 200–220 ezer támogató aláírást gyűjtsenek össze a Székely Nemzeti Tanács által elindított, nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés sikere érdekében. Ezzel megerősítette a szövetség vezetőinek korábbi ígéretét, miszerint tevőlegesen részt vesznek a kezdeményezés sikerében, hiszen – amint a kolozsvári rendezvényen is elhangzott – az SZNT kezdeményezése csak erősíti az RMDSZ által elindított Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.

Az ünnepség előestéjén egyébként Izsák Balázs SZNT-elnök közleményben pontosította, hogy a két Erdélyből indult polgári kezdeményezés miként egészíti ki egymást. A Nem vagyunk kisebbség! című dokumentum szerint

„a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés olyan népeket, nemzeteket, országokat, nemzeti közösségeket kíván támogatni, amelyeket ebben a pillanatban nem ismer el az Európai Unió”.

Izsák szerint a Minority SafePack-től eltérően a „kezdeményezés nem a kisebbségvédelemről szól”, hiszen az „nem szavatolja a regionális kultúrák fenntarthatóságát, és nem szünteti meg annak lehetőségét, hogy az Európai Unió eszközeit egyes tagállamok asszimilációs politika szolgálatába állítsák.”

Ön is csatlakozhat

A polgári kezdeményezést ezen a linken, a „Támogatom” fülre kattintva interneten keresztül bárki aláírhatja. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok " target="_blank" rel="noopener noreferrer">az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig itt.

Izsák Balázs ezért fontosnak tartja, hogy a hátralévő három és fél hónapban összegyűljön az egymillió aláírás, és lehetőség nyíljon arra, hogy

„az Európai Unió ismerje el, mi több, támogassa a nemzeti régiókat, az ott élő többségi közösségek identitásának megőrzése pedig legyen a közösségi jog- és intézményrendszer szerves része”.

„Az ENSZ alapokmánya kimondja az egyenlőséget a nagy és a kis nemzetek között, tehát, a népek szuverenitása nem köthető azok lélekszámához. Ezért küzdünk a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért, ezért követeljük az önrendelkezés intézményeként a területi autonómiát Székelyföldnek” – fogalmaz Izsák Balázs.

Miről szól a kezdeményezés, és miért támogassuk mi is?

A Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel. Annak érdekében, hogy az Európai Unió napirendre tűzze a kérdést, az aláírásgyűjtés 2019. május 7-i meghirdetésétől számított egy év alatt legkevesebb egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni legalább hét európai uniós országból. Korábban – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére – hasonló módon jutott sikerre a Minority Safepack elnevezésű kisebbségvédelmi kezdeményezés, amelyről így az Európai Parlamentnek tárgyalnia kell. Bár az ügyek megoldására nem jelent teljes garanciát, hogy azok napirendre kerülnek az uniós intézményekben, ettől függetlenül nem szabad lemondani annak lehetőségéről, hogy a polgári kezdeményezéseken keresztül többletjogokat szerezzünk a magyar nemzetiségeknek, továbbá segítsük őket a felzárkózásban, az életszínvonaluk javításában, valamint kultúrájuk megőrzésében – buzdított aláírásra Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is a kezdeményezésről szóló tavaly nyári sajtótájékoztatóján.

Borítókép: Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában