Olvasóink is kiállnak az európai nemzeti régiók ügye mellett

„Minden magyar felelős minden magyarért” – tartja a Szabó Dezsőtől eredő mondás. E bennünk élő felelősségérzet újabb próbájához értünk.

A Székelyföld autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács tavaly tavasszal az egész magyar nemzet segítségét kérte abban, hogy az európai polgári kezdeményezés eszközével élve az Európai Bizottsághoz fordulhasson az uniós kohéziós alapok igazságosabb elosztásának érdekében.

A helyzet ugyanis az, hogy számos ország, amelynek területén egy tömbben élnek nemzeti kisebbségek – közöttük Románia vagy Szlovákia is -, az európai fejlesztési pénzeket igazságtalanul osztja el, kevesebbet juttatva azoknak a régióknak, ahol a nem többségi nemzethez – esetünkben a magyarsághoz – tartozók élnek többségben. A magyarellenes politika így próbálja a szülőföldön boldogulás lehetőségét elvenni, a szülőföldön maradást akadályozni, így a terület magyar jellegét elsorvasztani.

Az összefogásra szükség van, mert ahhoz, hogy a petíció érvényes legyen, és hogy a benne foglalt problémákat az Európai Bizottságnak kötelező legyen napirendre tűznie, egymillió aláírásra van szükség hét európai uniós országból. Ráadásul az aláírások számának mind a hét országban meg kell haladnia egy limitet.

[eweb-voting id="3807468"]

A Székely Nemzeti Tanács számos országban számíthat partnereire – a bretonokra, baszkokra, katalánokra, tiroli németekre, szlovéniai olaszokra és számos más nemzeti kisebbségre – szerte az Európai Unióban, de az egymillió aláírás túlnyomó többségét minden bizonnyal a Kárpát-medencei magyarságnak kell összegyűjtenie a siker érdekében.

Éppen ezért örülünk annak, hogy az e heti első kérdésünkre válaszoló olvasóink 46%-a írta már alá a kezdeményezést, de annak is, hogy a petíciót eddig még nem támogató 25% is rövid úton pótolta ezt a mulasztását. A szavazók közel harmada, 29%-a pedig annak a vágyának adott hangot – nyilván miután vagy mielőtt ők is meglátogatták az aláírásgyűjtés internetes felületét, a nemzetiregiok.hu oldalát -, hogy politikai hovatartozástól függetlenül is bárcsak minden magyar magáénak érezné ezt az ügyet, ahogy az Országgyűlés is egyhangúlag elfogadott határozatban támogatja azt.

Reméljük, utóbbiaknak sem kell csalódniuk, és e szép ügy mentén valóban létrejöhet a hőn áhított nemzeti egység a szégyenletes trianoni diktátum századik évfordulóján, a nemzeti összetartozás évében.

Ön így csatlakozhat

A polgári kezdeményezést ezen az internetes linken keresztül bárki aláírhatja. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok " target="_blank" rel="noopener noreferrer">az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig itt.

A témába vágó cikkeinket itt gyűjtöttük össze.

Borítókép: Résztvevők a székely autonómiáért gyújtott őrtűz mellett a csíkszeredai Mikó-vár előtt 2016. október 30-án

Aláírásgyűjtés a nemzeti régiókért

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában