Járvány

2020.04.30. 06:38

Megbírságolták a Pesti úti idősek otthonát

Valótlanul állította kedden Gy. Németh Erzsébet, hogy semmilyen higiéniai probléma nincs a Pesti úti idősotthonban. Egy tegnapi hatósági vizsgálat ennek az ellenkezőjét bizonyította, ezért egymillió forintra bírságolták meg az intézményt. Eddig 34-en haltak meg a koronavírus-járvány miatt az otthon lakói közül.

Egymillió forint bírságot szabott ki tegnap a Budapest Főváros Kormányhivatal X. kerületi hivatala, miután több higiéniai szabálytalanságot is feltárt a Pesti úti idősotthonban végzett ellenőrzése során. Mint ismert, a fővárosi fenntartású szociális intézményben számos megbetegedés történt. Tegnapig 295 gondozott és 26 dolgozó fertőződött meg koronavírussal az idősek otthonában, ahol az összes magyarországi halott több mint tíz százaléka – összesen 34 beteg – hunyt el − írja a Magyar Nemzet.

Már a múlt héten végzett vizsgálatok során is szabálytalanságokra leltek az otthonban. Akkor

három szúrópróbaszerű ellenőrzésből háromszor nem volt jelen orvos, annak ellenére, hogy az intézménynek több mint ötszáz, a járvány által veszélyeztetett időskorú lakója van.

A mostani vizsgálat egyebek mellett megállapította, hogy

az intézményben a többször használatos orvosi eszközök kezelése nem szabályszerű, a nővérdolgozókban például nem biztosított az előírásoknak megfelelő kézfertőtlenítés, a munkafelületeken keveredik a tiszta és a szennyezett terület, illetve a férfi dolgozók öltözőjében a kézmosóknál semmilyen kézfertőtlenítő, kézmosószer és kéztörlési lehetőség nincs.

Arra is fény derült, hogy

a gyógyszerek felhasználhatóságának idejét nem megfelelően ellenőrzik és nem készül az ellenőrzésről dokumentáció az intézményben.

A hatóság ezenfelül több lejárt gyógyszert és gyógykészítmény is talált az otthonban, ahol a vizsgálat eredménye szerint

a felületek, az ápolási eszközök fertőtlenítése, tisztítása, valamint az alkalmazott fertőtlenítőoldat minősége, mennyisége sem megfelelően szabályozott.

Kiderült továbbá, hogy nincs kijelölt helyiség, valamint nem biztosítottak a megfelelő tárgyi feltételek az ápolási eszközök tisztítására, fertőtlenítésére, például a szobavécék fertőtlenítése a zuhanyozókban történik.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy szabálytalanul végzik a hulladékgyűjtést az otthonban. A gyűjtőedényekben keveredik a veszélyes hulladéknak minősülő eldobott egyszer használatos kesztyű, szájmaszk és az egyéb hulladék.

A tegnapi ellenőrzés során világossá vált, hogy

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes nem mondott igazat, amikor kedden a népjóléti bizottság ülésén azt állította, semmilyen higiéniai probléma vagy ezzel kapcsolatos megbetegedés nincs a Pesti úti idősek otthonában.

A hatóság kötelezte az intézmény vezetését, hogy gondoskodjon az ápolók számára a dolgozói öltözőkben a kézfertőtlenítéshez szükséges eszközökről, a felületfertőtlenítés szabályainak kidolgozásáról, a többször használatos orvosi eszközök megfelelő sterilizálásáról, a gyógyszerek lejárati idejének folyamatos ellenőrzéséről, valamint a szennyes- és a hulladékkezelés szabályainak betartásáról.

A bírság kiszabásától a kerületi hivatal a jogszabály szerint nem tekinthetett el, mivel a hiányosságok járványhelyzet idején álltak fenn. Ugyanakkor közölték, enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy első alkalommal került sor bírság kiszabására az intézménnyel szemben, amely az ellenőrzés alatt együttműködést tanúsított.

Tegnap jelentették be azt is, hogy az alapvető jogok biztosa hivatalból vizsgálatot indít a koronavírussal kapcsolatban az idősotthonokban kialakult helyzet miatt.

Borítókép: Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelõs fõpolgármester-helyettes (k) és Skultéti József, a Fõvárosi Önkormányzat Pesti úti Idősek Otthonának vezetője (j) az itézmény bejáratánál 2020. április 17-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában