2020.12.17. 13:37
A svéd király sajnálja, hogy nem tudták megvédeni az időseket
Svédország kitűnt az európai és más nemzetek sorából azzal, ahogy a járványt kezelte, sokáig nem rendelt el karantént úgy, mint más nemzetek, helyette megbízott az állampolgárok kötelességtudatában.
A svéd király, XVI. Károly Gusztáv sajnálja, hogy országában nem tudták megvédeni a koronavírusjárványtól az idősotthonok lakóit – derült ki csütörtökön egy előre felvett interjú részletéből.
A SVT svéd közszolgálati televízió a karácsonyhoz időzített, 21-én sugárzandó teljes felvételén az uralkodó azt mondja: „Úgy vélem, kudarcot vallottunk. Nagyon sokan meghaltak, és ez szörnyű. Mindannyiunknak szenvedést okoz (ez a teher).”
Szavai azt követően hangzottak el, hogy kedden egy független bizottság megvizsgálta, miképpen kezelték a járványt az országban. Azt a következtetést vonták le, hogy a svéd idősgondozásnak jelentős strukturális hiányosságai vannak, és a hatóságok nem voltak felkészülve és felszerelkezve a járvány kezelésére.
Svédország kitűnt az európai és más nemzetek sorából azzal, ahogy a járványt kezelte, sokáig nem rendelt el karantént úgy, mint más nemzetek, helyette megbízott az állampolgárok kötelességtudatában.
A skandináv országban mintegy 7700 haláleset kapcsolható a járványhoz.
Az előzetesen sugárzott felvételen a király azt mondta, gondolni kell azokra, akik nem tudtak elbúcsúzni elhunyt családtagjaiktól. Úgy vélekedett, „nehéz és súlyos tapasztalat az, ha nem lehet érzékeny búcsút venni”.
Az uralkodó fiának, Károly Fülöp hercegnek, aki az ötödik a trónöröklés sorában, valamint feleségének, Szófia hercegnőnek pozitív lett a vírustesztje, a betegség enyhe influenzás tünetekkel járt. Otthonukban, két gyerekükkel együtt karanténba vonultak.
Károly Gusztáv király ugyan Svédország államfője, feladatai azonban csupán ceremoniális jellegűek, kezében nem összpontosul politikai hatalom.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg