Ország-világ

2021.01.05. 17:03

Kásler Miklós: történelmi pillanathoz érkeztünk

Január elsején életbe lépett minden idők legnagyobb mértékű orvosi béremelése. A most elindult átfogó béremelési programnak köszönhetően két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik az orvosok bére – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Fotós: Koszticsák Szilárd

Egy 26 éves jogviszonnyal rendelkező orvos decemberben még bruttó 529 ezer forintot keresett, a januári fizetése már bruttó 1 millió 256 ezer forint lesz, 2023-ban pedig 1 millió 794 ezer forintot fog kapni. Az első emelt béreket februárban folyósítják.

Kásler Miklós kiemelte: az orvosi béremelés érinti valamennyi alkalmazottként dolgozó orvost, szakorvost, fogorvost, gyógyszerészt.

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt évek béremeléseinek és egészségügyi fejlesztéseinek köszönhetően ma hatezerrel több orvos dolgozik itthon, mint 2010-ben, és számuk várhatóan tovább emelkedik majd, hiszen a 2021-ben bevezetendő egészségügyi szolgálati jogviszony kiszámíthatóbb, átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt az állami egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak. Az új egészségügyi törvény egyik előnyeként a külföldön eltöltött éveket is be lehet számítani a közalkalmazotti jogviszony időtartamába – mutatott rá.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere 2020. augusztus 25-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában