Ország-világ

2021.01.19. 09:15

Megérkeztek az első igénylések az otthonfelújítási támogatásra

Eddig mintegy harminc család nyújtotta be igényét.

Megérkeztek az első igénylések a január 1-jén indult otthonfelújítási támogatásra – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák Katalin ismertetése szerint eddig mintegy harminc család nyújtotta be igényét a legfeljebb hárommillió forintos otthonfelújítási támogatásra. Emlékeztetett arra, hogy a támogatást a saját háztartásukban legalább egy gyermeket nevelő szülők kaphatják meg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az otthonfelújítási támogatás a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, tehát az egyszülős családoknak is jár.

Közölte,

az otthonfelújítási támogatás egyéni élethelyzetekre vonatkozó kérdéseire a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatán, call centerén és honlapján tudnak válaszolni a szakemberek.

A kormány azt szeretné, hogy Magyarországon mindenki saját tulajdonú otthonban élhessen, és a fiatalok minél jobb körülmények között alapíthassanak családot, vállalhassanak, nevelhessenek gyereket – hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Novák Katalin elmondta, egy friss kutatás szerint Magyarországon tíz emberből kilenc nagyon fontosnak mondta, hogy saját tulajdonú otthona legyen. Egy másik felmérés szerint pedig a megkérdezettek 64 százaléka tervezi otthona felújítását.

A miniszter ezekre utalva arra emlékeztetett, hogy a kormány az öt éve tartó otthonteremtési programmal az új otthonok megteremtését, míg a január 1-jével bevezetett felújítási programmal már a saját otthonok felújítását is támogatja.

Novák Katalin közölte, egy családot alapító pár ma már több tízmillió forint segítséget kaphat az otthonteremtéshez. A babaváró támogatással, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) és az ehhez kapcsolódó 15 millió forintos kölcsönnel akár 30 millió forint támogatást is kaphatnak a fiatalok a magyar államtól – mondta.

Kitért arra is, hogy a kormány tervei szerint 2022. január 1-jétől a 25 év alattiak szja-mentességet kaphatnak munkajövedelmük után, és ez újabb támogatást jelent a fiataloknak. Jelezte, ehhez hasonló mentesség Lengyelországban működik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában