2021.03.24. 16:35
Temesvár vesztegzár alatt marad
A bánsági nagyvárosban tovább növekedett az utóbbi két hétben jegyzett fertőzések ezer lakosra számított aránya.
A Temes megyei járványügyi operatív törzs hét nappal meghosszabbította a Temesváron és a környező településeken március 8-tól bevezetett vesztegzárat.
Az intézkedést Németh Zoltán prefektus jelentette be szerdán délután, az operatív törzs ülése után, néhány órával a korábban elrendelt vesztegzár határidejének lejárta előtt. A prefektus elmondta: a megyei egészségügyi igazgatóság javaslatára fogadták el a hosszabbítást.
A bánsági nagyvárosban tovább növekedett az utóbbi két hétben jegyzett fertőzések ezer lakosra számított aránya (a fertőzési ráta).
Míg március nyolcadikán a lakosság 7,36 ezrelékét tette ki fertőzési ráta, múlt szombaton már 8,19 ezrelékes volt, és szerdára 8,43 ezrelékesre emelkedett.
Míg szombaton az operatív törzs testületében nem kapta meg a kétharmados szavazattöbbséget a karantén meghosszabbításának javaslata, és a katasztrófavédelmi államtitkárnak a rendelete volt szükséges a korlátozások fenntartásához, szerdán az operatív törzs már megszavazta a hosszabbítást. A testület egyben módosította is a korábbi rendelkezéseket. Így 22 óra után csak azok mehetnek ki a lakásukból, akik az éjszaka is nyitva tartó oltóközpontba tartanak, akik sürgősségi orvosi ellátásra szorulnak, munkaügyben vagy háziállataik szükségletei miatt hagyják el otthonukat.
A romániai erdősítési kampány indítóján részt vevő Klaus Iohannis romániai államfő újfent kijelentette: a hatóságok a helyi viszonyoknak megfelelő intézkedésekkel próbálják fékezni a járvány terjedését, és a lakosság mielőbbi beoltásában látják az egészségügyi válság megoldását.
Iohannis cáfolta azonban, hogy Románia orosz vagy kínai vakcinát is próbálna beszerezni. Kijelentette: az EU illetékes hatósága által jóváhagyott oltóanyagokkal kell felgyorsítani az oltási kampányt. „Nem importálunk semmit, ami nincsen elfogadva az EU-ban” – jelentette ki az elnök.
Iohannis kijelentette: szeretné, ha úgy sikerülne kezelni a helyzetet, hogy katolikus és protestáns vallásúak április eleji húsvétján és a május elején esedékes ortodox húsvéton is az emberek elmehessenek a templomba, találkozhassanak a családjukkal.
Kijelentette: a hatóságok nem kívánják korlátozni a templomlátogatást.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat