Ország-világ

2021.04.20. 20:09

Titkolja a szocialista képviselő, hogy milyen oltást kapott

Az MSZP-s Szakács László nem árulta el a Bama.hu megkeresésére, hogy milyen oltást kapott, mondván: nem akar senkit befolyásolni, hiszen a háziorvosok véleménye a mérvadó. A szocialista politikus nemrég még másképpen vélekedett a kérdésben, ugyanis korábban aláírta a kínai vakcinát ellenző közös baloldali határozati javaslatot.

– Több nyilatkozatomban is megjelent, hogy regisztráltam, behívtak oltásra, amelyet elfogadtam. Azzal nem szeretném senkinek a döntését befolyásolni, hogy melyik vakcinát kaptam, hiszen ebben a háziorvos véleménye a mérvadó – nyilatkozta Szakács László MSZP-s országgyűlési képviselő a Bama.hu kérdésére – írja a Magyar Nemzet.

Mesterházy Attila egykori kabinetfőnöke hozzátette: – A magam részéről, ahogyan eddig is, most is, azt javaslom mindenkinek, és kérem mindenkitől: oltassa be magát és regisztráljon – hiszen ez az oltás felvételének a követelménye –, és azt az oltást fogadja el, amelyiket a háziorvosa javasol neki.

Ismeretes, hogy Szakács is aláírta azt a januári közös baloldali határozati javaslatot, amelyben bizottsági vizsgálat alá akarták vetni, és megtiltották volna a kínai vakcina alkalmazását Magyarországon.

A Magyar Nemzet korábban elsőként írta meg: Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője is hasonló pálfordulást mutatott be.

A baloldali politikus januárban még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert támadta, mondván: „… Putyin megrendelésére az orosz vakcináról szóló propagandával etette a magyarokat…”, később viszont magának beadatta a Szputnyik vakcinát.

Egy másik pécsi politikus, Mellár Tamás is aláírója volt a határozati javaslatnak, később mégis élt a lehetőséggel és beoltatta magát az orosz vakcinával. Ekkor a szintén a Párbeszéd frakciójában ülő országgyűlési képviselője kijelentette: újra aláírná a kínai vakcinát ellenző határozati javaslatot.

A Magyar Nemzet pár hete sorozatot indított, hogy bemutassa, hogyan mondtak önmaguknak ellent a baloldali politikusok, gyakorlatilag az egész pandémiás időszak alatt, főként a keleti vakcinákról szóló tárgyalások óta. Azóta bebizonyosodott, hogy Magyarország jó megoldásokat választott, és időben cselekedett, emiatt állunk második helyen az uniós országok között az átoltottság tekintetében.

Ezek is érdekelhetik