Katasztrófa

2021.11.10. 17:34

Négyezren maradtak fedél nélkül egy szökőár miatt Ghánában

Közel négyezren voltak fedél nélkül még szerdán is Ghánában, miután vasárnap egy szökőár ötszáz házat lerombolt az ország keleti részén, a Volta régióban – közölte a ghánai katasztrófaelhárítás szóvivője.

George Ayisi elmondta, hogy három járásban több ház teljesen összeomlott, legalább egy iskola és egy temető megrongálódott.

A tenger szintjének emelkedése régi gond Nyugat-Afrikában, a helyi lakosok szerint a veszély egyre nő, sokan kénytelenek elhagyni otthonukat és a megélhetésüket.

A szóvivő elmondta, hogy a mostani a harmadik és a legsúlyosabb szökőár volt idén Ghánában, a tengerszint emelkedése szerinte kétségkívül az általános felmelegedésnek tudható be.

Ghánának 550 kilométer hosszú tengerpartja van, és a 30 milliós lakosság egynegyede él a partvidéken.

Ghánában sziklatömböket helyeznek el a tengerpart mentén, hogy ezzel a gáttal védekezzenek a magas árhullámok ellen. Az első 4,3 kilométeres szakaszt 2019-ben fejezték be.

A Glasgowban folyó COP26 nemzetközi klímaértekezlet előtt az ENSZ figyelmeztetett, hogy több mint százmillió „rendkívül szegény” afrikait veszélyeztet az éghajlatváltozás felgyorsulása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában