Ország-világ

2021.11.18. 16:56

Szijjártó: Brüsszel álláspontja „bizarr és szégyenteljes” a migráció tekintetében

Az Európai Bizottság álláspontja a migráció tekintetében „bizarr és szégyenteljes”, a brüsszeli politika nyomán újra emberek tízezrei igyekeznek a kontinensre dél, délkelet és kelet felől is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bosznia-Hercegovinában.

A tárcavezető a Szarajevói Migrációs Párbeszéd regionális miniszteri konferenciáján sérelmezte, hogy

„Brüsszel mindent hajlandó finanszírozni, ami a bevándorlási nyomást növeli, de semmit nem hajlandó támogatni, ami ezt csökkentené és megvédené az európai embereket ettől a fenyegetéstől”.

Kiemelte, hogy a Nyugat-Balkán „furcsa helyzetben” van, mert egy európai uniós országon keresztül érkeznek oda a migránsok, és az EU irányába kívánnak távozni.

Azon véleményének adott hangot, hogy lehetetlen kizárólag arra számítani, hogy majd a nyugat – balkáni államok megállítják a migrációt, miközben az európai integráció tekintetében „tapodtat sem haladtak előre a folyamatok”.

Szijjártó Péter leszögezte:

„itt lenne az ideje annak, hogy az Európai Bizottság végre támogassa a nyugat-balkáni országokat abban, hogy meg tudják védeni magukat, és ezáltal minket is a migrációs nyomástól”.

Szerinte emellett mielőbb előre kellene lépni az EU csatlakozási folyamatában, ugyanis „ha a Nyugat-Balkán nem stabil, nincs biztonságban, az a mi nemzetbiztonsági érdekeinket is alapvetően sérti”.

A miniszter rámutatott, hogy az Európai Unió 2015 óta néz szembe tömeges illegális migrációs hullámokkal, és a kérdés jelentősen megosztotta a tagállamokat. Szavai szerint Brüsszel azóta sem volt képes hatékony megoldást találni erre a kihívásra, ehelyett a kötelező befogadási kvótákat erőltette, és bár a retorika változott, ezt teszi a mai napig. „Mi azonban nem vagyunk hülyék, értjük, hogy miről van szó” – fogalmazott.

Magyarország továbbra is ragaszkodik azon jogához, hogy eldönthesse, ki léphet be a területére és ki nem, és ezt senki nem veheti el, hiszen az sértené hazánk szuverenitását

– hangsúlyozta.

Ennek kapcsán pedig kifejtette, hogy a kvótákat a visegrádi országok egységesen visszautasították, ami a V4-es együttműködés egyik legnagyobb eredménye.

„Ha nem lettünk volna sikeresek ebben, akkor illegális migránsok százezrei élnének mára országaink területén”

– mondta.

Végezetül arról számolt be, hogy Magyarországon eddig csak idén már mintegy százezer határsértési kísérlet történt, és figyelmeztetett, hogy jelentések szerint naponta 30-35 ezer ember hagyja el Afganisztánt, így a nyomás fokozódása várható.

Ezek is érdekelhetik