2021.11.20. 21:53
Több európai városban tiltakoztak a járványkorlátozások ellen
Hollandiában erőszakba torkollott a demonstráció.
Bécsben az egykori császári palota tőszomszédságában tüntettek több ezren, mert Ausztriában hétfőtől a járvány terjedése miatt ismét teljes lezárást rendelnek el és a védőoltás kötelezővé tételéről is döntött a kormány. A lezárás 10 napig lesz érvényben, de további 10 nappal meghosszabbítható. Alexander Schallenberg osztrák kancellár pénteki bejelentése szerint utána már csak az oltatlanoknak kell majd korlátozásokkal számolniuk.
A bécsi megmozdulás békésen zajlott, erős rendőri jelenlét mellett, mert a hatóságok attól tartottak, hogy identitárius és szélsőjobboldali tiltakozók megkísérlik megismételni a pénteken Rotterdamban, Hollandiában történteket, ahol erőszakba torkollott a korlátozások elleni tiltakozás. A tiltakozók kövekkel dobálóztak, autókat gyújtottak fel, és tűzijátékrakétákat lőttek ki. Ahmed Aboutaleb rotterdami polgármester elítélte az „erőszakorgiát”. Az összecsapásokban hét ember sérült meg, köztük rendőrök is.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Szombaton Bredában 300, Amszterdamban pedig néhány száz ember tiltakozott békésen a korlátozások ellen.
Megmozdulások voltak még Horvátországban, Észak-Írországban és Olaszországban is. Svájcban mintegy kétezer ember vonult utcára, Rómában körülbelül háromezren tüntettek, mert sok szolgáltatást csak védettségi igazolással lehet igénybe venni. Belfastban a városházánál tiltakoztak több százan, ugyanis ott is csak az oltottság igazolásával látogathatók a kocsmák és az éttermek is. Horvátországban ezrek vonultak fel, mert megítélésük szerint a korlátozások sértik a szabadságjogaikat.