Katasztrófa

2021.12.04. 16:00

Kitört az indonéziai Jáván a Semeru vulkán

Kitört az indonéziai Jáva sziget keleti részén található Seremu vulkán szombaton, helyi lakosok ezrei hagyták el otthonukat.

Az egészségügyi minisztérium szerint többen égési sérüléseket szenvedtek, de pontos számot nem tudtak közölni a sérültekről.

A természeti katasztrófákkal foglalkozó hivatal szerint halálos áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések. A mentőszolgálatoknak azonban több lakost kellett evakuálniuk, amikor a lávafolyam elérte a falvaikat és lerombolt egy hidat Lumajang járásban.

Több térség is sötétségbe borult a vulkánból áradó hamu miatt – közölte Abdul Muhari, a katasztrófa-elhárítás szóvivője. Hozzátette, hogy Lumajang több településén ideiglenes befogadóhelyeket létesítettek.

A hatóságok a kráter körül öt kilométeres körzetben biztonsági övezetet hoztak létre.

A Semeru legutóbbi jelentősebb kitörése 2020 decemberében volt, akkor több ezer ember menekült el a térségből, a láva egész falvakat árasztott el.

Indonézia a csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol a tektonikus lemezek találkozása miatt gyakoriak a földmozgások. A dél-ázsiai ország területén mintegy 130 működő vulkán található.

2018 végén Jáva és Szumátra között a tenger mélyén történt földmozgás következtében szökőár keletkezett, amely megközelítőleg négyszáz emberéletet követelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában