Botrány

2022.01.20. 07:47

Továbbra is veszélyben a Mocsárosdűlő! Elmenekült a kényes kérdések elől Óbuda DK-s polgármestere

Még mindig nyitva van a beépítés lehetősége a Mocsárosdűlő jelentős részén. Egy kérdés után faképnél hagyta a vizsgálóbizottságot Óbuda DK-s polgármestere a meghallgatáson.

Még mindig beépíthető 268 ezer négyzetméter

 

 

Kiss László korábbi állítását, miszerint még csak kérés sem érkezett hozzá a Mocsárosdűlő beépítése kapcsán, azonnal megcáfolta Erő Zoltán budapesti főépítész és Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója is.

„Kiss Lacival megvan a deal, itt pedig lakások lesznek” – mondta Barts Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója a december 3-án közzétett Anonymus-videó szerint. A fenti mondat 2021. május 5-én, a fővárosi vagyonkezelő Attila úti épületében hangzott el, ahogy az is, hogy Kiss László már rá is bólintott a Mocsárosdűlő beépítésére, és „a terület árazása folyamatban van”. A III. kerületi polgármester azóta egy nyilvános fórumon tagadta az óbudaiak előtt az elhangzottakat, hétfőn azonban Erő Zoltán budapesti főépítész megerősítette Barts állítását.

Az óbudai polgármester elmenekült a kérdések elől

A vizsgálóbizottság elnöke, Kovács Péter XVI. kerületi polgármester az Óbudai Hírek beszámolójában így emlékszik vissza a meghallgatásra:

„Kiss László meglehetősen furcsán viselkedett az ülésen, az első kérdés után, melyben azt kérdeztem tőle, hogy kivel kötötte meg a „dealt” és mikor, egy hosszú monológot adott elő, amiben leginkább elődjét, Bús Balázst és a Fidesz-kormányt támadta, majd azt mondta, hogy fideszes vállalkozók állították róla, hogy dealt kötött volna, de ő ilyet nem tett, végül egy rosszul sikerült viccmesélés után elmenekült a bizottság üléséről… Kovács Péter hozzátette: Kiss László gyakorlatilag az első kérdés után faképnél hagyta a bizottságot. A polgármester viharos távozása után a mellette ülő Barts Balázs elismerte, hogy valóban ő hallható a hangfelvételeken és valóban ő mondta, hogy megszületett a „deal”, és már lehet lakásokat építeni a Mocsárosdűlőre. Ezt az információt Erő Zoltán fővárosi főépítésztől kapta.

Budapest főépítésze szerint Kiss tudott a beépítési tervről, sőt örült is neki

Erő Zoltán, Budapest főépítésze ezután felidézte: 2021 januárjában egy főépítészi megbeszélésen döntöttek arról, hogy a Mocsárosdűlő három beépítési terve közül az „A” változatot támogatják, amely 8 szintes irodaépületeket és 5 szintes lakóépületeket tartalmaz.

„2021. február 17-én közöltük egy megbeszélésen Kiss László polgármesterrel ezt a döntést. A polgármester örült a döntésnek. Meg annak is, hogy ennyi zöld terület is marad” – számolt be a főépítész. Ez azonban teljesen ellentmond annak, amit Kiss László december 21-én mondott az óbudai önkormányzat közmeghallgatásán, ahol a Metropol is jelen volt. Akkor a felháborodott óbudaiak számonkérték a polgármesteren az Anonymus által közzétett beszélgetésben a Mocsárosdűlő kapcsán elhangzottakat. Kiss László akkor úgy válaszolt, hogy ilyen kérés hozzájuk nem érkezett, ilyen engedélyt senkinek nem adtak ki, és az ő engedélyük alapján a beépítés nem is fog megtörténni.

Újra leporolták a Mocsárosdűlő beépítését?

Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármestere január 9-én tett közzé egy nyílt levelet Karácsony Gergelynek címezve, amelyben a Mocsárosdűlő megvédését kéri. Ebben leírja, hogy Óbuda lakosságát hónapok óta bizonytalanságban tartja a kerület baloldali városvezetése a területtel kapcsolatban, és arra kéri a főpolgármestert, hogy a Mocsárosdűlő teljes egészére terjessze ki a „zöld közpark” besorolást.

Tavaly december 20-án III. kerületi képviselő-testület – a Polgári Frakció javaslatára – a Mocsárosdűlő területének 70 százalékát visszaminősítette természeti területté, azonban 268 000 négyzetméteren a beépíthetőség mindmáig megmaradt. Bús szerint jelenleg a fent említett zöldterület továbbra is veszélyben van, mivel a 2019-es választás után az általuk korábban elutasított tervet a baloldal most leporolta, és úgy tűnik, a főváros jelenlegi vezetői is elfogadhatónak tartják.

Bús Balázs szerint Kiss László összevissza hazudozik

A Metropol elérte Bús Balázst, aki rámutatott: most már Karácsony Gergely két beosztottja is – Barts Balázs, a vagyonkezelő vezetője és Erő Zoltán főépítész – is cáfolja a jelenlegi óbudai polgármester állításait.

„Kiss László elfogadta a beépítés „A” változatát, és örült is neki. Csakhogy erről hallgatott az óbudaiak előtt és a testület előtt is. Most pedig összevissza hazudozik” – mondta a volt polgármester. – Ráadásul ha Barts Balázs valótlanságot állított volna, azt gondolom, Kiss László feljelentést tett volna. Ezt azonban nem tette meg, csupán egy közmeghallgatáson próbálta meg bizonygatni az ellenkezőjét.

A beépítés miatt Szentendréig érne a dugó

Bús Balázs elmondta: hamarosan beadják a fővárosi közgyűlés elé a településszerkezeti terv módosítását. Szerinte addig, amíg a terület közlekedési problémáit nem oldják meg, pluszterhelést létrehozni már nem lehet. A beépítendő területen a tervek szerint több mint 1000 lakás és 7-8000 parkoló jönne létre, és a III. kerület közlekedési hálózata ezt nem bírná el. A HÉV-en való közlekedés például néha már most lehetetlen. A tervezett beépítés Szentendréig érő dugókat és növekvő légszennyezést eredményezne.

Borítókép: Kiss László III. kerületi polgármester állítja, nem érkezett hozzá kérés a beépítéssel kapcsolatban Fotó: Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában