Vatikáni látogatás

2022.04.21. 12:18

Orbán Viktor: arra kértem Ferenc pápát, hogy támogassa a békéért tett erőfeszítéseinket (videó)

A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára - hangsúlyozta a miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa.

A kormányfő - akinek a választások utáni első hivatalos útja Rómába vezetett - hozzátette: "nagy magyar tradíciót folytatott" azzal, hogy választási győzelmüket követően a Szentatya meghívását fogadta el elsőként.

Kiemelte: ennek különös jelentőséget ad a háború, hiszen a Szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását, és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen.

A Vatican News által közreadott képen Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Vatikánban 2022. április 21-én
Forrás: MTI/Vatikáni Média

Orbán Viktor kérdésre válaszolva közölte:

a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy magyarországi látogatásra a következő év során, amire - mint mondta - "bíztatóan pozitív választ" kapott.

A kormányfő szerint szóba került az is, hogy népességarányosan Magyarország fogadta be a legtöbb - 640 ezer - menekültet Ukrajnából, sőt befogadta azokat a diákokat is, akik nem ukránok, de Ukrajnában tanultak és most valószínűleg Magyarországon tudják majd folytatni tanulmányaikat. 

"Minden idők legnagyobb humanitárius akcióját bonyolítjuk. Ez elismerést és tiszteletet vált ki mindenhol a világban" - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ezt a Szentatya is megemlítette és arra biztatott, hogy "ezt a jó szokásunkat ne adjuk föl".

Ferenc pápa a miniszterelnöknek elismeréssel beszélt Magyarország ukrajnai menekültekért tett erőfeszítéseiről. A Szentatya egy Szent Mártont ábrázoló plakettet adott ajándékba a kormányfőnek. "Ezt a domborművet én magam választottam Önnek a Vatikán műhelyéből. Szent Mártont ábrázolja, aki egyébként magyar ember. Jó, tudom, Pannónia római provincia volt, de mégis, 

ti Szent Márton népe vagytok. Ez a kettévágott és a szegény vállára terített köntös pedig – és mutatta is a kezével – az a szolgálat, amelyet értük tesztek. Az a szegény pedig azt a félmillió menekültet jelenti, akiket most befogadtatok

- mondta Ferenc pápa a Vatikáni Rádió beszámolója szerint

A miniszterelnök a beszámoló szerint egy 1750-ben nyomtatott angol–latin nyelvű nagyheti imakönyvet ajándékozott a Szentatyának, továbbá egy Bartók Béláról szóló, s egy, a zeneszerző műveit tartalmazó kötetet. 

Minthogy a magyar nyelvet rajtunk kívül kevesen beszélik, ezért magyar zenét hoztam ajándékba, mert aki ezt hallgatja, az megérti a szívünket

 – mutatta be a különleges CD-sorozatot Orbán Viktor a pápának. 

 A kormányfőt a vatikáni látogatásra elkísérte felesége, Lévai Anikó is:

Ajándékokat ad át a magyar küldöttség a katolikus egyházfőnek
Forrás: Vatikáni  Média

Orbán Viktor úgy vélte:

a Vatikánnal nem politikai, hanem spirituális és lelki kapcsolatot ápol egy ország.

Hozzátette:

a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés pedig a családok tekintetében alakult ki.

"Mi mindannyian azt gondoljuk itt Rómában, a Vatikánban is és Budapesten is, hogy a korunk legfontosabb közössége a család. Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden erőnket annak érdekében kell mozgósítani, hogy ezt a közösséget, a modern kor legfontosabb emberi közösségét, a családot megvédjük és megerősítsük, és ebben számíthatunk a Szentatyára" - fogalmazott Orbán Viktor.

A magyar kormányfő a vatikáni programját a Szent Péter-bazilikában szentmisével kezdte, amelyen ott volt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes is:

A miniszterelnök szentmisén is részt vett a Szent Péter-bazilikában
Forrás: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor a közösségi oldalára is kitett a találkozóról készült képeket:

Borítókép: a Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Vatikánban 2022. április 21-én (MTI/Vatikáni Média)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában